csupasport bannerhátsófüves banner

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

P. K.P. K.
2024.10.11. 18:38
A shintyben mindent szabad, de a labdát rúgni tilos (Fotó: Imago)
Lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – a skót népi játék, a shinty talán a világ egyik legkeményebb és legfárasztóbb népi sportja, miközben a sportszerűségre azért kínosan vigyáznak a meccsek bírái. A Csupasport Világ sportja sorozatában ezúttal a shintyt mutatja be.

 

A shinty kelta eredetű skót játék, és a mérkőzések során bottal (a camannal) ütik a labdát. Sok átfedés van a hasonló jellegű játékokkal, hiszen a shintypályán is a kapu bevétele a fő cél, továbbá az eredmény itt is a kétszer 45 perc során lőtt és kapott gólok számától függ. Mivel alapvetően népi sportjátékról van szó, a skótok nagy becsben tartják, és művelik is a mai napig. A téglalap alakú, 128–155 méteres pályán tizenkét játékos tartózkodik, és az egyik feltűnő jellegzetesség, hogy a kapufák minden esetben hófehérre vannak festve, ezen kívül a szabályok is rigorózusak, ugyanis a hosszú mérkőzés során csupán két játékos cserélhető, míg a felszerelés hagyományos az „ősidők” óta: mez, rövidnadrág, harisnya és szeg nélküli cipő (a kapus természetesen eltérő színű dresszt visel). A játékot egy bíró és két gólbíró vezeti, de persze a pálya terjedelmére való tekintettel partjelzőkre is szükség van. A shintyt a pálya közepéről, labdafeldobással kezdik el, és ugyanez a módi ismétlődik gólok után vagy a félidő kezdésekor is.

A teljes cikk itt olvasható, a csupasport.hu-n.

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

Csupasport
2026.05.07. 16:21

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Csupasport
2026.05.02. 16:52

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05
Ezek is érdekelhetik