csupasport bannerhátsófüves banner

Súlyok, könnyek, aranyak: újra megmérették magukat Angyalföldön a súlyzós edzés szerelmesei

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.11.13. 08:34
null
Az elmúlt hétvégén kilencedik alkalommal rendezték meg Angyalföldön az elsősorban a hobbi testépítőket megcélzó Scitec Power Challenge-et, ahol a tinédzserek éppúgy sikerélménnyel és éremmel távozhattak, mint a több kategóriát megnyerő, három unokával büszkélkedő nagymama.

Guggolás, fekvenyomás, felhúzás, mellről nyomás és a férfiaknak húzódzkodás, a nőknek (illetve amatőr kategóriában a férfiaknak is) állva végzett bicepszgyakorlat szerepelt a feladatok között. Aki a komplett kategóriában indult, annak az öt számból kellett összesen száz ismétlést végeznie ahhoz, hogy arany minősítést kapjon, aki pedig csak egy-egy versenyszámban próbálta ki magát, annak harminc ismétlést kellett végeznie ehhez, amiért természetesen érem és oklevél is járt.

Éppen ebben rejlik a sorozat legnagyobb vonzereje. A versenyen az induló életkora, súlycsoportja és edzettségi szintje szerint határozzák meg, hogy kinek milyen súlyokkal kell elvégeznie az adott gyakorlatokat. Egy 80 kg-is, 30 éves, amatőr kategóriában induló férfinak például 82.5 kilóval kell guggolni és 65 kilóval fekvenyomni, míg egy 16 éves, 50 kg-os amatőr lány esetében 27.5 kg és 20 kg a súly ennél a két gyakorlatnál. Persze a végén a kategórián belül abszolút győztest is hirdetnek, de – ahogy a sorozat megálmodója, Freimann Sándor mondta – ez már csak a hab a tortán. A lényeg elsősorban önmagunk legyőzése, na meg persze a sikerélmény, és az azzal járó arany, ezüst vagy bronz minősítés.

A szombati versenyre 280 nevezés érkezett a különböző versenyszámokra több, mint 150 versenyzőtől. Itt mindenkinek nyitva állt az ajtó, aki komolyan veszi a súlyzós edzést, tekintet nélkül arra, hogy épp hol tart az úton. Volt, aki a családjával, más a barátaival, edzőtársaival érkezett, és a tizenöt-tizenhat éves tinédzser lány, az éremmel a nyakában babakocsit tologató anyuka ugyanolyan fáradtsággal vegyes elégedettséggel zárta a versenyt, mint a hatvannégy éves, három unokával büszkélkedő nagymama.

A 64 éves Kathi Andrásnénak ez volt a második Power Challange-versenye, és elsőre nem sokan gondolnák róla, hogy a komplett versenyzői Masters III kategóriában összesen 127 ismétlést végzett. Amivel természetesen a verseny legidősebb női versenyzőjeként az abszolút kategóriában is első lett. A neve hallatán persze egyből adódik a kérdés: vajon rokona-e a híres magyar testépítőnek, Kathi Bélának?

Legfrissebb hírek

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

Csupasport
2025.08.21. 17:56

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.06.21. 20:16

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Csupasport
2025.06.05. 18:48

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Csupasport
2025.05.30. 22:07

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

Csupasport
2025.05.27. 22:38

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 12:53

80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket

Csupasport
2025.04.08. 17:29
Ezek is érdekelhetik