csupasport bannerhátsófüves banner

Önmagának bizonyítana egy külföldi maratonnal, de jöhetnek a terepversenyek is

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.01.28. 12:29
null
Az ultrafutó Mátyás Bence saját bevallása szerint a legerősebb futóévén van túl, csak egy versenye volt, amely nem sikerült, mert úgy érzi, félvállról vette.

Miért érzi úgy, hogy a legerősebb futóéve volt a 2024-es?

Nagyjából hat-hétszáz kilométerrel többet tudtam futni, mint az előző évben – mondta Mátyás Bence. – Pedig az esztendő felépítése szinte ugyanúgy nézett ki, mint a korábbi években, annyi különbséggel, hogy tavaly nyáron jóval többet tudtam edzeni. Nálam mindig a nyár a kritikus pont. Az Ultrabalatonig általában erős hónapjaim vannak, majd egy kicsit kiengedek, mivel bejön a dömping a teniszpályán, kezdődnek a nyári táborok és megnő az edzések száma. Tavaly igyekeztem ezek mellett is a lehető legtöbbet futni, ezért lett a legerősebb évem.

Többek között hat ultratávot és két teljesítménytúrát is lenyomott: melyeket emelné ki?

Volt olyan esemény tavaly, amely nem úgy ment, ahogyan eltervezte?

A tavaszi pozsonyi maratoni. Jó formában érkeztem a versenyre, de sajnos egy kicsit félvállról vettem. A felkészülésem remekül sikerült, és túl nagyot akartam futni, amatőr hibákat követtem el. Nagyon meleg volt, túl erősen kezdtem, nem vittem kulacsot, úgy voltam vele, a frissítőasztalokról majd megoldom. Keveset ittam a verseny folyamán, így harmincöt kilométernél elfogytam. Megszédültem, leültem, majd hiába akartam továbbmenni, nem engedtek. Nagyon sajnáltam, van bennem tüske, de tanultam belőle.

Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé idén?

Az új évet sajnos sérüléssel kezdtem, néhány napot ki kellett hagynom. Ami a versenyeket illeti, a Vadlán Terep Ultrán ismét ott szeretnék lenni, valamint egy kétszáz kilométer feletti verseny is tervben van. A Pozsony Maraton miatt van bennem hiányérzet, így szeretnék teljesíteni egy külföldi maratonit. A naptár tervezése kissé nehézkes volt, ám az biztos, hogy februárban a balatonfüredi ötven kilométeres Ultra Grande Amoréval kezdek, majd jön a Bodri Trail, illetve tervben van az Omszki Ultra ötven kilométere, a Miskolc–Kassa páros teljesítés, illetve a száz kilométeres országos bajnokság is. Jó lenne teljesíteni a Mátra 115-öt is, az év második fele pedig erősen kérdéses. Az biztos, hogy ebben az esztendőben a legfőbb motivációt a terepversenyek jelentik, az év második felére pedig van egy nagy célom, de még nem szeretném elárulni. Legyen elég annyi, hogy ehhez a Mátra 115 jó kis ugródeszka lenne…

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
15 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik