csupasport bannerhátsófüves banner

Sorokin: Csak kemény munkával lehet eredményt elérni. Sok sikert, magyar futók!

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 12:29
null
A kiváló litván ultrafutó elmúlt éve sérülései miatt rosszul alakult, ám egyre jobb erőben érzi magát, és már versenyt is kinézett magának.

Több ízben is sérülés hátralátta tavaly. Visszatekintve milyen volt a futóidénye?

Egyértelműen kijelenthetem, hogy rossz volt a 2024-es évem – mondta a Csupasportnak Aleksandr Sorokin, aki 11 világrekordot tart, valamint világ- és Európa-bajnok futó. – Kétszer is fáradásos törést szenvedtem, így egész évben nem tudtam folyamatosan és normálisan edzeni. Hogy mostanra teljesen felépültem-e? Félek igent mondani, nem akarom elkiabálni, de… Lassan-lassan úgy érzem, hogy visszatérhetek a futópályára, igaz, még érzek némi fájdalmat, de már sokkal jobb a helyzet, mint néhány héttel ezelőtt. Azt érzem, hogy egyre jobb formában vagyok, egyre több az erőm, folyamatosan fejlődöm, szóval bizakodó vagyok.

A sérülések miatt nem is tudott versenyezni 2024-ben?

Tavaly nem vettem részt versenyen, egy ízben azt hittem, hogy visszatérhetek, ám ismét megsérültem. Emlékezhetnek, úgy volt, hogy részt veszek a balatonfüredi negyvennyolc órás világbajnokságon is, ám a sérülés ezt is áthúzta.

Nagyon szomorú voltam, hogy nem versenyezhettem Magyarországon, ám hiszem, hogy az életben minden okkal történik és minden úgy alakul, ahogy annak lennie kell. Pozitívan kell előre nézni, én így vagyok vele.

Említette, hogy egyre jobb formában és erőben érzi magát: milyen célokat és versenyeket tűzött ki maga elé az esztendőre?

Most szépen lassan, lépésről lépésre haladok, folyamatosan emelem az intenzitást és a sebességet. Reményeim szerint a február végi Sevilla Maratonon már ott lehetek, ám további célokról, tervekről nem tudok beszámolni, a legfontosabb, hogy ne sérüljek meg ismét, és mielőbb visszatérjek a megszokott szintre. Amennyiben ezek meglesznek, utána tervezek és nézek majd konkrét versenyek után. Jó úton haladok előre, ám nem szabad siettetni semmit.

Magyarországon egyre népszerűbb az ultrafutás: mit üzenne a magyar futóknak az esztendő elején?

Először is boldog új évet kívánok a magyar futóknak, másodszor pedig remélem, elérik a céljaikat és teljesülnek a vágyaik. Tegyenek meg mindent ezért, ugyanis csak kemény munkával lehet eredményt elérni. Sok sikert, magyar futók!

Fotók: Aleksandr Sorokin / Facebook

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik