csupasport bannerhátsófüves banner

Túl a bokasérülésén nagy célokat tűzött ki maga elé az idei évadra

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.01.22. 16:41
null
Horn Zsanett tavalyi idénye nehezen kezdődött, ám szépen lassan visszarázódott a futásba, és remek eredményeket ért el.

Hogyan sikerült a tavalyi futóéve?

Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy visszafogott – mondta Horn Zsanett. – A bokasérülésem után kevés versenyen vettem részt, sőt, a megszokottnál kevesebbet is edzettem és futottam, egy kicsit pihenősebb esztendő volt. Azonban a bokám immár teljes mértékben meggyógyult, erre már nem foghatok semmit, remélem ez az évem sokkal jobb lesz. Most az alapozást végzem, szerencsére jelenleg minden rendben van.

A visszafogott év ellenére is ért el kiemelkedő eredményeket. Milyen versenyeket emelne ki tavalyról?

A Balaton Szupermaratont és az Ultrabalatont mindenképpen. Előbbin először vettem részt, rögtön a bokasérülésem után tartották, éppen ezért meglepődtem, hogy jól sikerült. Tetszett, hogy négynapos az esemény, így egy-egy szakasz után volt idő regenerálódni. Mivel akkor már régóta nem futottam egyben ötven kilométert vagy afeletti távot, így nem tudtam, hogy fog menni, de szerencsére semmi probléma nem jött közbe, nagyszerűen ment.

Én is azt éreztem, és az eredményeim is azt mutatták, hogy napról napra egyre erősebb és jobb voltam, azt éreztem, hogy a sérülés után visszajött a futókedvem és az erőm.

Pozitív élmény volt, ezt követően sokkal bátrabban mentem az Ultrabalatonra. Tavaly már a harmadik sikeres egyéni Ub-t teljesítettem. Hogy milyen volt? Mint mindig, most is jöttek a mélységek és a magasságok… Ezt most egy kicsit nehezebben éltem meg, de szerencsére semmiféle probléma nem jött elő, pedig egy ilyen hosszú versenyen sokszor akadnak bökkenők, például az energiapótlással vagy a gyomorral… A nehézséget a változatos időjárás jelentette. Váltogatta egymást a napsütés, az eső és a szél, a ruhánk és a talpunk elázott, ez okozott némi nehézséget a táv első felében. A második részben pedig a szokásos fáradtság és kimerültség jött elő érthető módon. Összességében remekül sikerült az Ultrabalaton, sokat köszönhetek a kísérőmnek, aki mindig mindenben támogatott.

Említette, hogy az alapozást végzi. Hol tart?

Nyilván még nem vagyok csúcsformában, annak örülök, hogy tudom tartani a tervet, nem hagytam ki edzést betegség vagy sérülés miatt. Remélem, végig tudok csinálni egy rendes téli alapozást, és tartani az edzésprogramot.

A cél az, hogy ne maradjon ki egyetlen tréning sem.

Milyen célokat tűzött ki maga elé az esztendőre?

A BSZM és az Ultrabalaton idén is tervben van, illetve az év második felére a nagy célom a Spartathlon, remélem, sikerül kijutnom a legendás görög eseményre. Ezek mellett természetesen ott vannak a szokásos edzőversenyeim, így a Szőlőskörön, az Omszki Ultrán és egy hatórás futáson szeretnék indulni. Vannak tehát céljaim, ám a legfontosabb, hogy ne sérüljek meg és egészségesen végigcsináljam az idényt.

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
6 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik