csupasport bannerhátsófüves banner

Az erdélyi tavaszból egy ezüstéremmel érkezett meg az andorrai nyárba

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 13:25
null
Az ötödik helyet is aláírta volna, ehhez képest Fazakas Bíborka 10:50:54-es idővel második lett a Trail 100 Andorra by UTMB nyolcvan kilométeres távján.

 

Elégedett a második hellyel?

 

Abszolút, mivel az első ötbe szerettem volna kerülni, szóval már az ötödik helyet is aláírtam volna – mondta a Csupasportnak Fazakas Bíborka. – Hatalmas öröm az ezüstérem, egyáltalán nem számítottam rá, főleg mert kifejezetten erős volt a mezőny. Persze az előzetes pontszámokat nézve a negyedik kiemelt voltam a nők között, de erre nem lehetett alapozni. Amellett, hogy a nők között második lettem, az összetett tizenhatodik helyemet is kiemelném.

Milyen volt a verseny?

Mi volt ezúttal a legnagyobb kihívás?

A meleg. Készültem rá, mégis nehéz volt ilyen körülmények között futni. Nálunk, Erdélyben eléggé későn köszöntött be a tavasz, egy héttel az andorrai verseny előtt még kesztyűben futottam, így nem nagyon volt lehetőségem felkészülni az andorrai körülményekre. Azonban megoldottam, vizeztem és hűtöttem magam, nem volt ezzel különösebb probléma.

Májusban két pályacsúcsot is megdöntött, júniusban Andorrában ért el nagyszerű eredményt. Mi lesz a következő állomás?

A következő versenyem július végén a Bucovina Ultra Rocks nyolcvan kilométeres távja lesz, ahol az aranyérem megszerzése lesz a célom. Tavaly is én győztem, most mindenképpen meg szeretném védeni a címemet, de egy ultraversenyen sosem lehet biztosra menni, a hosszú táv során bármi közbejöhet, elég egy rossz lépés, és máris vége. Ezt követően aztán jön az esztendő egyik főversenye, az UTMB TDS-távja, amelyet nagy izgatottsággal várok.

 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
10 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Csupasport
2025.09.03. 19:10
Ezek is érdekelhetik