csupasport bannerhátsófüves banner

Remekül tartalékolt a hajrára, aranyérem lett a jutalma

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.08.26. 09:57
null
Viczina Beáta 03:27:47-es idővel győzött a nők között az Öreg-Bakony 34 kilométeres távján.

Éremreményekkel érkezett a versenyre?


 

 

Úgy mentem a versenyre, hogy szeretnék egy jót futni, a győzelemre egyáltalán nem gondoltam előtte – mondta Viczina Beáta. – Már annak nagyon örültem, hogy végre versenyen futhattam a Bakony vadregényes, szinte érintetlen részén, ahol érdekes és látványos kört jelöltek ki a szervezők. Előzetesen nem néztem meg a rajtlistát és nem figyeltem azt sem, éppen hányadik helyen haladok, a mezőny közepéről rajtoltam, és csak mentem előre, a végén pedig abszolút meglepetésként ért a győzelem.

Milyen volt a verseny?

Minden egyes alkalommal arra törekedszem, hogy a versenyek hajrájára is maradjon erőm, erre most is figyeltem. A pálya eléggé szintes volt, viszonylag erős emelkedőkkel és meredek lejtőkkel, sokszor nehezen futható helyeken haladtunk. A frissítésem remekül működött, s mivel jól építettem fel a versenytaktikámat, ahogy az imént említettem, a hajrára is maradt erőm, illetve a pulzusom is rendben volt végig, sőt, maradt még bennem tartalék a hajrára is. Ami a szervezést illeti, nagyszerű eseményen vagyunk túl, a nyíl-felfestések kifejezetten profik voltak, s habár tudom, hogy többen eltévedtek, szerintem semmire sem lehetett panasz. Le a kalappal a szervezők és rendezők előtt.

 

 

Volt valami olyan, ami a kelleténél nagyobb kihívást jelentett?

Nézzünk egy kicsit előre: mik a következő hónapok tervei?

A következő megméretésem az ötven kilométeres Szőlőskör lesz, szinte minden esztendőben elindulok rajta, idén sem hagyhatom ki, ez az egyik nagy kedvencem. Remélem ezúttal is jó érzésekkel teljesítem ezt a versenyt, a későbbieket pedig majd még meglátom.

 


 

ÖREG-BAKONY, 34 KILOMÉTER, NŐK
1. Viczina Beáta 03:27:47
2. Teveli-Horváth Dorottya 03:40:32
3. Szabó Istvánné Zsóka 03:51:23
 

 

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
20 órája

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik