csupasport bannerhátsófüves banner

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2025.10.18. 16:04
null
Zsédely Róbert
Zsédely Roland a közelmúltban 01:57:41-es idővel győzött a Szőlőskör 25 kilométeres távján.

 

 

– Győzött a Szőlőskör huszonöt kilométeres távján – meglepte? 

Nem, győzni mentem, de tudni kell, van egy olyan rituálém, hogy nem nézem meg előtte a rajtlistát – mondta a Csupasportnak Zsédely Roland. – Természetesen sokat hallottam már a Szőlőskörről, de először vettem részt rajta. Arra a hétvégére szerettem volna egy versenyt, megnéztem a naptárat, és pont kapóra jött. Láttam, hogy ez inkább aszfaltos, de van tereptáv is, gondoltam, ez éppen jó lesz nekem. Csupán azt néztem meg, hogy tavaly milyen időeredménnyel nyert a győztes, s úgy voltam vele, ez a két óra körüli idő nekem is meglehet. Szóval igen, a győzelemért mentem, sikerült is, ráadásul két órán belül. 

– Először vett részt rajta, milyen volt?

– Magabiztosan futottam, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattam. Annak külön örültem, hogy volt felvezető biciklis, ez nem mindenhol van, de annak, aki elöl fut, segítő tényező, ugyanis ilyenkor van kihez igazodni. Nem kellett foglalkoznom a pályajelöléssel, csupán követnem kellett a biciklist. Minden a tervek szerint ment, az első sorból rajtoltam, és én értem vissza először. Való igaz, első alkalommal vettem részt az eseményen, nagyon tetszett, profi volt a szervezés. Külön tetszett, hogy mindenkinek készült egyéni befutóvideó, korábban még ilyet nem tapasztaltam. Illetve az is tetszett, hogy korán volt a rajt, így mielőtt túl meleg lett volna, már beértünk a célba.
 

Fotó: ANDRAS ERDEI

– Akadt bármilyen nehézség? 

Hullámvölgy nem volt, de egy kicsit meglepett, hogy terepversenyként volt hirdetve, de voltak aszfaltos részek is, márpedig terepfutócipőben ezek nem estek jól, de megoldottam ezt is. 

– Tekintsünk egy kicsit előre: hogyan alakul a közeljövő programja? 

A futóversenyek remekül illeszkednek a naptárba, de elsősorban Spartan-versenyző vagyok, így ősszel inkább ilyen jellegű versenyeken veszek részt, de ha találok felkészülésnek egy-egy megfelelő futóversenyt, nem hagyom ki. 

 

Legfrissebb hírek

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

A rekorder Kovács Anikó újabb sikerei a hétvégi strandtenisz ob-n

Csupasport
2026.08.03. 15:49

„Ez egy igazi népünnepély” – a rekordokat hozó 44. Lidl Balaton-átúszás értékelése

Csupasport
2026.08.02. 08:31

Úszás a Balatonnál és Orfűn, ugrálás Keszthelyen, túra Sülysápon, futás Zircen, Tatán, Salgótarjánban

Csupasport
2026.07.31. 16:34

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
2026.07.25. 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00