Autósport: az adrenalinra vágyó David Coulthard a DTM-ben tér vissza

MTI MTIMTI MTI
2010.04.03. 14:00
Címkék
David Coulthard újra versenyezni akar, ezért rajthoz áll idén a német túraautó bajnokságban, a DTM-ben.
A korábbi Formula–1-es pilóta azzal indokolta döntését, hogy hiányzott neki az a feszültéség és légkör, ami az autóversenyzéssel jár. „Nagyon kell az adrenalin” – mondta szombaton a 39 éves versenyző, aki a versenyek mellett tovább dolgozik majd a BBC televízió szakkommentátoraként. Coulthard 1994-ben mutatkozott be a Formula 1–ben, és 2008-as visszavonulásáig három csapatban, a Williamsben, a McLarenben és a Red Bullban szerepelt. Pályafutása során 13 futamot nyert meg. A DTM-ben nem a skót lesz az egyetlen volt Formula–1-es versenyző, mivel a német Ralf Schumacher a tavalyi és a tavaly előtti évhez hasonlóan 2010-ben is tagja a mezőnynek. A két pilótában a Formula–1-es múlt mellett szintén közös, hogy Mercedesszel száguld a túraautó bajnokságban.
Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
35 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
52 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája