Autósport: Szalay Balázsék rajthoz állnak a Selyemút-ralin

MTI MTIMTI MTI
2012.05.29. 11:49
Címkék
Szalay Balázs és navigátora, Bunkoczi László rajthoz áll a július 7. és 13. között Oroszországban, immár negyedik alkalommal sorra kerülő Selyemút-ralin.
Németh Ottó, az Opel Dakar Team csapatfőnöke a kedd reggeli sajtóbeszélgetésen azt mondta, ez az esemény a világ második legjelentősebb terepraliversenye a Dakar után. A Moszkva–Szocsi útvonalon sorra kerülő viadalra eddig száz autó nevezett, de a végleges versenyzői létszám elérheti a 140-150-et.„A Silkway Rally egy nagyszabású rendezvény Oroszországban, a mezőny több tízezer néző előtt, a moszkvai Vörös térről rajtol, a verseny fővédnöke pedig nem más, mint Vlagyimir Putyin. Célunk, hogy az első tízben végezzünk” – fogalmazott Szalay Balázs, aki azt is elárulta, hogy minden célba érő egység jutalma ötezer dollár.Szalay az útvonalat ismertetve elmondta, sztyeppéken, homokdűnéken, sivatagon haladnak keresztül, majd a mezőny a Kaukázus érintésével érkezik meg Szocsiba, a Fekete-tenger partjára.Bunkoczi László ehhez annyit tett hozzá, hogy az oroszországi verseny navigációs szempontból nehezebb, mint a Dakar. Úgy fogalmazott „a terep az első három napon olyan, hogy ott 100 méterenként történik valami, a verseny itinere pedig 160 oldalas. A Kalmük-sivatagban például olyan helyekre is beküldenek a szervezők, ahová magunktól nem mennénk be.”A navigátor szerint a Selyemút-rali segítheti a felkészülésüket a jövő évi Dakarra, s az ezen a versenyen gyűjtött tapasztalatokkal ellensúlyozhatják azt, hogy a gyári csapatoknak több tesztelési lehetőségük van. Németh Ottó hozzáfűzte: még nem biztos, hogy 2013-ban el tudnak indulni a Peruból rajtoló Dakaron, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez sikerüljön.A Selyemút-ralin Szalayékon kívül magyar részről autóval még Fazekas Károly és Liszi László, kamionnal pedig Kovács Miklós fog elindulni.Szalayék egyébként tavaly rajtoltak először az oroszországi ralin, de akkor motorhiba miatt kénytelenek voltak feladni a versenyt. Az Opel Dakar Team jövőjével kapcsolatban elhangzott, hogy a csapat négy autójából kettőt eladott, az egyiket egy bolgár, a másikat egy spanyol versenyzőnek. Úgy tervezik, hogy egy chilei terepralissal kiegészülve négy egységgel vesznek majd részt a jövő évi Dakaron.
Legfrissebb hírek

Élesedik a harc a Mercedes és a Ferrari – Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
6 perce

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
8 perce

Izguljanak a kapusok! – Haraszti Zsolt sok gólt vár a Paks–DVSC meccstől

Labdarúgó NB I
13 perce

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
38 perce

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
1 órája

Tekvandó: Salim Kamilah kilencedik lett Mudzsuban

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

Vízilabda
1 órája