Herczigék nem néznek a táblára

– Egyes rajtszám az autó oldalán. Hogy tetszik?
– Nagyon! De messze még a vége. Kemény Dénes könyvében olvastam egy jó gondolatot, miszerint ha vége egy meccsnek vagy versenynek, akár pozitív, akár negatív volt a végkifejlet, csak kevés ideig foglalkozz vele, és utána koncentrálj a következő feladatra. Én is adtam magamnak egy hetet a Mecsek-rali után, hogy örüljek, de utána már nem foglalkoztam sem a győzelemmel, sem azzal, hogy vezetjük a bajnokságot. Mert még négy verseny van hátra, s amíg azon túl nem vagyunk, mi nem nézünk a táblára.

– Az egyik rögtön a hét végén következik. Ha azt mondom, Veszprém-rali?
– Azt mondom: itt arattam életem első abszolút futamgyőzelmét – még kétezer-hétben egy Skoda Octavia WRC-vel. De nem csupán ezért szeretem ezt a murvás futamot. El kell oszlatnom egy tévhitet: sokan mondják, hogy autógyilkosak ezek a pályák, de már régen nem azok – legalább tíz éve.

– A hőségre fel lehet készülni?
– Úgy néz ki, nem lesz annyira meleg, mint a pályabejáráskor – akkor hatvan fok is volt a tréningautóban –, de persze arra is készülünk, ha netán mégis. Igor harmincnyolc fokban is hét-nyolc kilométert görkorcsolyázik naponta, én meg folyamatosan futok és úszom. Nem mondom, hogy olimpiai szintű felkészülést végzek, de igyekszem.

– Ha már olimpia: van kedvence a londoni indulók közül?
– Mindenki előtt meghajtom a fejem, aki kiharcolta a részvételt, a vízilabdázóknak nyilván szurkolok Kemény Dénes miatt, meg aztán a kajakosoknak is, mert Kovács Katalin egyszer már ült mellettem – egyébként pont Veszprémben.

– Ezzel vissza is kanyarodtunk a versenyhez. Azt leszámítva, hogy az egyest mindig jó érzés viselni, murván nem túl nagy előny elsőként autózni...
– No igen, mi takarítjuk majd az utakat. Ettől függetlenül egyessel menni ennyi év után is nagyon jó érzés.