WTCC: a büntetések után Michelisz a végéről indul az első futamon

2013.05.19. 11:23
Mint tegnap beszámoltunk róla, 12 pilótát megbüntettek a túraautó-világbajnokság (WTCC) Osztrák Nagydíjának időmérő edzése után, miután az indoklás szerint sportszerűtlen magatartást tanúsítottak. Ha még nem lenne elég a „jóból", a három hondást, köztük Michelisz Norbertet külön is megbüntették és a rajtrács végére száműzték, mert nem feleltek meg a technikai előírásoknak (a hátsó szárnyukat nyilvánították szabálytalannak).

A mai bemelegítés után hivatalosan is kihirdették a rajtrácsot, ennek értelmében Michelisz csak az utolsó, 23. pozícióból rajtolhat az első futamon, a másodikon azonban – köszönhetően az időmérőn elért kilencedik helyének – megtarthatta második rajtpozícióját.

Michelisz beszedett egy bal első defektet is (a második szabadedzésen a gumibálákba csapódott miatta), mivel a pályán ez az abroncs van a leginkább igénybe véve. A magyar pilóta szerint ez a versenyen azt jelentheti, amit tavaly: hogy a mezőny fele kiesik. Nyilván mindenki – így Michelisz is – tud a kockázatról, és próbálja megelőzni a bajt.

Az első futam 12.50-kor, a második 13.50-kor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15

TCR World Tour: Michelisz kilencedik a portugáliai időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.11. 18:02

TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 18:38

TCR World Tour: Michelisz dobogón az első franciaországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.05. 13:31

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
2026.07.04. 16:29

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 19:36

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
2026.06.14. 12:39