MotoGP: Kedvelem Messit, de Maradona, az Maradona - Rossi

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2015.04.20. 19:51
A Doktorról, aki tegnap hatalmas győzelmet aratott az Argentin Nagydíjon, köztudott, hogy hatalmas futballrajongó, Diego Maradonát pedig különösen szereti és tiszteli. Így annyira nem volt meglepő, hogy a legendás 10-es számú mezben ünnepelt a pódiumon.

„Miért nem Messi?” – hangzott el a kérdés a sajtótájékoztatón.

„Kedvelem Messit, de Maradona, az Maradona” – vágta rá Rossi.

„Messi nagyszerű játékos, talán a legjobb ma. De Maradona biztosan a saját korának első számú játékosa volt. Ráadásul játszott Olaszországban, a Nápolynál. Hét-nyolc éves voltam csak, de emlékszem, már akkor is értettem, hogy amit ő csinál, az különleges. Már tavaly is nálam volt a mez, de akkor sajnos csak negyedik lettem, így nem kapott szerepet. Amikor idén ismét a bőröndömbe raktam, nagyon bíztam benne, hogy lesz rá alkalmam, hogy felvegyem. Egyébként a 10-es számba semmi mást sem kell belemagyarázni. Nem céloztam vele semmire, csak egyedül Maradonára.”

Az argentin sztár egyébként hasonlóképpen tiszteli Rossit, erről a 2008-as Misanói Nagydíjon is nyilatkozott, ahol a hétvége egyik sztárvendége volt.

„Mindig hatalmas élmény visszatérnem Olaszországba. Semmi pénzért nem hagytam volna ki, hogy Valentinót a saját szurkolói előtt lássam versenyezni. Ő a sportág történetének része. Nagyon régóta vágytam már rá, hogy lássam versenyezni. Mivel Argentínában nincs verseny, nekem kellett idejönnöm. Rossi rengeteget tett a motorsportért, mint Michael Jordan a kosárlabdáért vagy Tiger Woods a golfért” – lelkesedett akkor Maradona.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
Tegnap, 9:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 08:54

MotoGP: Raúl Fernández győzött Silverstone-ban

Egyéb autó-motor
2026.08.09. 17:22

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Jorge Martín nyerte meg a MotoGP silverstone-i sprintfutamát

Egyéb autó-motor
2026.08.08. 18:22

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19