WTCC: Michelisz a 8., majd a 3. helyről rajtol Moszkvában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.06. 15:38
null
A moszkvai pályán ugyanis nehéz előzni, egy jó rajtpozíciói fél siker (Fotó: zengomotorsport.hu/archív)
Michelisz Norbert a nyolcadik helyen zárta a túraautó-vb moszkvai állomásának időmérő edzését, így a második versenyt a harmadik rajtkockából kezdheti meg vasárnap.

A magyar pilóta az időmérő első szakaszából könnyedén továbbjutott, a másodikban viszont inkább a tizedik helyre hajtott rá, amoszkvai pályán ugyanis nehéz előzni, és a második futamon a pole pozíció a hungaroringi versenyhez hasonlóan győzelmet érhet.

Az első versenyen Yvan Muller indul az élről Citroënnel, mellőle csapattársa, a vb-éllovas José María López rajtol. A másodikon Michelisz elől Tiago Monteiro, a Honda gyári pilótája, valamint a ladás Jaap van Lagen rajtolhat.

Michelisz tavaly is a 8. és a 3. helyről rajtolt, az első futamon 9., a másodikon 7. lett. 2013-ban viszont az első versenyen a negyedik helyről indulva a 3. helyen ért célba a Honda Civickel.

Az Eurosport vasárnap 11 és 12 órától élőben közvetíti a moszkvai futamokat.

Az összetett élcsoportja: 1. José María López (argentin, Citroën) 181 pont, 2. Yvan Muller (francia, Citroën) 131, 3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) 127, ... 6. Michelisz Norbert (magyar, Honda) 61

Legfrissebb hírek

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Egyéni
2025.11.16. 09:16

TCR World Tour: Ehrlacher bajnok; Michelisz kiesett az első makaói versenyen

Egyéni
2025.11.15. 11:14

TCR World Tour: Michelisz a második sorban a makaói időmérőn

Egyéni
2025.11.14. 10:09

TCR World Tour: Michelisz mindkét vasárnapi versenyen pontot szerzett Kínában

Egyéni
2025.11.02. 10:59

TCR World Tour: Michelisz dobogón nyitott Kínában

Egyéni
2025.11.01. 08:46

TCR World Tour: Azcona és Björk nyert; Michelisz pontot szerzett mindkét vasárnapi futamon

Egyéb egyéni
2025.10.19. 10:27
Ezek is érdekelhetik