WTCC: kár, hogy nem fordítva – döntött az FIA Micheliszékről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.10. 15:23
Az FIA részben igazat adott a Hondának a padlólemez ügyében, és a magyar, valamint a marokkói versenyhétvége közül csak az egyikről zárta ki utólag a japán márka autóit használó versenyzőket. Michelisz Norbert számára rossz hír, hogy a Hungaroringen szerzett pontokat tarthatják meg a hondások, és nem a marokkóit. A magyar így egy helyett 32 pontot veszít el az eddig megszerzett 120 vb-terméséből.

Az FIA amogyoródi versenyhétvége időmérője után vonta kérdőre a Hondát a padlólemeze miatt, s miután a Hungaroringen, majd Marokkóban is óvás alatt versenyzett az összes japán autó, a Nürburgringen bejelentették, hogy törlik az előző két versenyhétvégén elért eredményeiket. A Honda fellebbezett, az új tárgyalás eredménye lett, hogy a két kérdéses viadal közül a marokkói eredményeket törlik, a magyarországiakat nem.

Michelisz Norbert a Hungaroringen az első futamon a felvezető körben kiállt műszaki hiba miatt, a másodikban az utolsó körben kitört a kereke, és csak 10. lett, azaz egyetlen pontot szerzett összesen. Marokkóban viszont az időmérőn megszerzett második helyért négy pontot kapott, ezt követően az első futam ötödik helye után a másodikon második lett (a másik két gyári Honda között, azaz tripla győzelem részeseként), azaz a mostani döntéssel összesen 32 pontot bukott el. Tiago Monteiro 30, a második futamot megnyerő Rob Huff 38 pontot veszít el.

Ficza Ferenc és a Zengő Motorsport viszont megtarthatja azt a két pontot, amit az első hungaroringi versenyen szerzett meg az esőben.

A Honda elfogadta a döntést, így az ügy lezártnak tekinthető.

Közben Moszkvában elrajtolt a szezon hatodik versenyhétvégéje, amelyen remekül rajtolt a Honda, a pénteki teszten Monteiro, Michelisz és Huff végzett az első három helyen. Ficza Ferenc 17. lett.

Az oroszországi időmérő szombaton magyar idő szerint 13 órakor kezdődik (Tv: Eurosport2 és M4 Sport), vasárnap az első futam 11.15-kor, a második 12.30-kor kezdődik (Tv: Eurosport1).

 

 

Legfrissebb hírek

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Videó: versenyzők vették birtokba a hófödte Hungaroringet

Egyéb autó-motor
2026.01.16. 12:52

A siker gyakran az edzés utáni órákban dől el

Egyéb egyéni
2026.01.09. 07:17

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

F1: a Honda győzelemre tör az Astonnal

F1
2025.12.12. 09:42

Autó-motorsport: külső tanszéket létesített a Hungaroringen a SZE

Egyéb autó-motor
2025.11.27. 14:30

TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Egyéni
2025.11.16. 09:16

TCR World Tour: Ehrlacher bajnok; Michelisz kiesett az első makaói versenyen

Egyéni
2025.11.15. 11:14
Ezek is érdekelhetik