WTCC: Michelisz Norbert kezdett a legjobban Japánban

2017.10.28. 10:52
Michelisz Norbert, a Honda gyári csapatának versenyzője nyerte a túraautó-világbajnokság (WTCC) motegi versenyhétvégéjének első szabadedzését. A második helyen Nicky Catsburg végzett, a harmadik leggyorsabb kört pedig Micsigami Rjo autózta.

A versenyhétvége programját jelentősen át kellett alakítani, ugyanis az autók és a csapatok felszerelései nem érkeztek meg időben Motegibe. Az első edzést így egy nappal később rendezték, ráadásul az időjárás sem volt kegyes a WTCC mezőnyéhez, a 45 perces gyakorláson igencsak nedves körülmények uralkodtak.

Michelisznél végül senki nem volt képes gyorsabb kört teljesíteni. Kell is a jó eredmény a magyar pilótának, ugyanis Tiago Monteiro ezen a hétvégén sem indulhat korábbi balesete miatt. A Hondánál Micheliszhez és a hazai pályán versenyző Micsigamo Rjóhoz Esteban Guerrieri (Campos Racing) csatlakozik a motegi versenyhétvégére.

A hétvége programja a második szabadedzéssel folytatódik, amelyet magyar idő szerint holnap hajnali 1 órakor rendeznek. Az időmérőre 2.40-kor, az első versenyre 7.15-kor, a második futamra pedig 8.30-kor kerül sor.

TÚRAAUTÓ-VB, JAPÁN
ELSŐ SZABADEDZÉS

1. MICHELISZ NORBERT (magyar, Honda) 2.08.363
2. Nicky Catsburg (holland, Volvo) +0.300
3. Micsigami Rjo (japán, Honda) +0.564
4. Robert Huff (Nagy-Britannia, Citroën) +0.928
5. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) +1.026

A vb-pontverseny állása: 1. Thed Björk (svéd, Volvo) 203.5 pont, 2. Tiago Monteiro (portugál, Honda) 200 pont, 3. Nicky Catsburg (holland, Volvo) 180.5 pont, 4. MICHELISZ NORBERT (magyar, Honda) 171 pont

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Ancelotti bízik a skótokat legyőző csapatában

Foci vb 2026
9 órája

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Az F-csoport küzdelmei dióhéjban

Foci vb 2026
2026.06.26. 16:34

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35

Megdőlt a világbajnoki gólrekord; kikaptak a németek és az amerikaiak is – a 15. játéknap 16 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:15

Koeman bízott a jó kezdésben, de talált hibákat is a holland játékban

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:26
Ezek is érdekelhetik