Fotó: ezzel az autóval tér vissza az Indy 500-ra Fernando Alonso

2019.04.08. 16:02
null
Íme, Alonso McLarenje a 2019-es Indy 500-ra (Fotó: mclaren.com)
Hivatalosan is bemutatták a McLaren 2019-es Indy 500-as autóját, amellyel Fernando Alonso másodszor is nekivág a legendás tengerentúli versenynek. A gép festése jobban hasonlít az idei F1-es autóéhoz, mint a 2017-eshez.

A McLaren hosszas várakozás után hétfő délelőtt mutatta be a nagyközönségnek az Indy 500-on induló autó festését.

Az autó ugyanazt a papajasárga alapszínt kapta, mint amit a csapatot alapító Bruce McLaren is használt az első, 1966-os versenyidényükben – s amely idén a Formula–1-es autó alapszínét is adja. Alonso és a csapat a 66-os rajtszámot választotta, szintén a múlt előtt tisztelegve.

Jelentős különbség a 2017-es projekthez képest, hogy míg akkor lényegében csak átmatricázták az Andretti Autosport egyik gépét, addig az idei autót teljes egészében Wokingban szerelték össze. Szintén lényegi különbség, hogy a két évvel korábbi Honda-motor helyett ezúttal már a Chevrolet erőforrása hajtja a kocsit.

A 103. Indy 500-as futam 48 nap múlva, május 26-án esedékes.

Alonso 2017-ben, bár újoncként többször is vezette a legendás 500 mérföldes versenyt (összesen 27 kört töltött az élen), motorhiba miatt nem ért célba.

A Formula–1-ből a 2018-as szezon végén visszavonuló kétszeres világbajnoknak már csak ezen a futamon kell győznie ahhoz, hogy megszerezze a „triple crownt” – a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyen és az F1-es Monacói Nagydíjon már sikerült diadalmaskodnia.

Alonso ezzel az autóval indul 2019-ben az Indy 500-on – oldalról (Fotó: mclaren.com)
Alonso ezzel az autóval indul 2019-ben az Indy 500-on – oldalról (Fotó: mclaren.com)
Alonso ezzel az autóval indul 2019-ben az Indy 500-on – felülről (Fotó: mclaren.com)
Alonso ezzel az autóval indul 2019-ben az Indy 500-on – felülről (Fotó: mclaren.com)
Alonso ezzel az autóval indul 2019-ben az Indy 500-on – hátulról (Fotó: mclaren.com)
Alonso ezzel az autóval indul 2019-ben az Indy 500-on – hátulról (Fotó: mclaren.com)
Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Későn jöhetett a McLaren feltámadása

F1
2026.09.16. 07:58

C. Ronaldo után szabadon: Norrisnak senki sem mondja meg, mit ihat a futam után

F1
2026.09.15. 13:06

Fernando Alonso: Ebben az akkumulátorbajnokságban vannak nem szándékos előzések

F1
2026.09.11. 12:00

F1: a McLaren a kanyargós Madringen vágna vissza a Mercedesnek

F1
2026.09.11. 09:29

Antonelli újabb lépést tehet a vb-cím felé? Madridban borulhat a papírforma

F1
2026.09.10. 16:15

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28