Kamion Eb: Kiss Norbert négy év után csapatot vált

Vágólapra másolva!
2020.03.26. 21:03
Négy év után elhagyja a Tankpool24-Mercedes csapatát, így új istállóban kezdi majd az idényt az Európa-bajnok kamionos, Kiss Norbert.

„Négy év, sok győzelem, még több dobogós helyezés és egy Európa-bajnoki harmadik hely után eljött a búcsú ideje – írta közösségi oldalán a 34 éves pilóta, aki hozzátette, új együttesével hamarosan jelentkezni fog. – Bár a bajnokságot nem sikerült megnyerni, azért szerintem minden várakozáson felül nagyokat mentünk és sok szép eredményt értünk el.”„Négy év, sok győzelem, még több dobogós helyezés és egy Európa-bajnoki harmadik hely után eljött a búcsú ideje – írta közösségi oldalán a 34 éves pilóta, aki hozzátette, új együttesével hamarosan jelentkezni fog. – Bár a bajnokságot nem sikerült megnyerni, azért szerintem minden várakozáson felül nagyokat mentünk és sok szép eredményt értünk el.”

Kiss 2016-ban, kétszeres Európa-bajnokként érkezett a csapathoz, amelynek színeiben egy évvel később végzett a pontverseny harmadik helyén. Az elmúlt idényt hatodikként zárta a szombathelyi versenyző.

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:10

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és harmadik hellyel zárt Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:08

Gyorsasági kamion Eb: első és második hellyel kezdett Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.30. 23:58

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.13. 17:17

Futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norbert szombati mérlege a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.12. 17:13

Kiss Norbert nyerte meg a kamion Eb egyetlen futamát a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.08. 21:57

Gyorsasági kamion Eb: Kiss Norbert duplázott a Slovakiaringen

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 17:50

Mindkét húszpontos futamot megnyerte Kiss Norbert a kamion Eb lausitzringi versenyén

Egyéb autó-motor
2025.05.25. 22:14
Ezek is érdekelhetik