WTCR: évekig biztosított a sorozat jövője

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.04.28. 13:47
null
2025-ig hosszabbították meg az együttműködésüket a WTCR vezetői és szervezői (Fotó: DPPI)
Egészen 2025 végéig hosszabbította meg együttműködési megállapodását a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA), az Eurosport Evenst, illetve a sport-világtanácsadó (WSC) a túraautó-világkupával (WTCR) kapcsolatban – számolt be róla a sorozat honlapja.

 

A 2017-es idény végén szűnt meg a túraautó-világbajnokság (WTCC) az autógyártók egyre csökkenő érdeklődése miatt, ám valódi megszűnés helyett inkább csak egyfajta átalakulás ment végre a túraautó-versenyzés csúcsán, aminek eredményeképp 2018-ban útjára indult egy új sorozat, a WTCR.

Ennek a szériának a technológiai alapját az úgynevezett TCR-koncepciót birtokló WSC adja, a szervezési és promótálási feladatokat az Eurosport Evenst látja el, szabályalkotó és irányító testületként pedig az FIA áll az élén. Ezen három szervezet a 2018-as szezont megelőzően 2022-ig kötött megállapodást, nemrégiben azonban ezt kitolták további három évre, így 2025-ig biztosan megrendezik a WTCR idényeit.

„Azzal, hogy egy ilyen, korábban sosem tapasztalt időszakban is biztossá tettük az együttműködés meghosszabbítását, megerősítettük az elkötelezettségünket, és továbbra is biztosítjuk a stabilitást az összes érdekelt fél számára – mondta Francois Ribeiro, az Eurosport Events vezetője. – Bár az utóbbi időben népszerűsítjük az elektromos kategóriánkat, szeretnénk kiemelni, hogy nem egy fejezet lezárásáról és egy másik elindulásáról van szó, hiszen az összes érdekeltségünk jelentős forrásokat kap, ráadásul hosszú távon.”

Ribeiro ezzel arra célzott, hogy az idén rajtoló új elektromos sorozat, a Pure ETCR – amely augusztus végén „osztozik” a WTCR-rel a hungaroringi versenyhétvégén – nem konkurenciát jelent a hagyományos autóversenyzés számára. Ráadásul a WTCR kapcsán is arra törekednek, hogy fenntarthatóbbá és környezetbarátabbá tegyék a sorozatot, ennek érdekében az idei szezontól például bioüzemanyag hajtja majd az autókat.

Legfrissebb hírek

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
Tegnap, 18:05

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.05. 19:52

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
2026.09.04. 13:23

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04