Formula–E: Wehrlein nyert, és átvette a vezetést a vb-tabellán az utolsó futam előtt

A világbajnoki aspiránsok közül a tabella második helyén álló Mitch Evans számára sikerült legjobban a szombati időmérő Londonban, ugyanis az új-zélandi pilóta hódította el a pole pozíciót. Evans csapattársa és a vb-pontversenyt vezető Nick Cassidy csupán a 17. helyről rajtolhatott a 2024-es idény utolsó előtti futamán.
Evans mellől Sébastien Buemi, a második sorból Pascal Wehrlein és Norman Nato várhatta a piros lámpák kialvását a részben fedett, London nemzetközi kongresszusi központjában kialakított pályán.
A mezőny szépen eljött az első kanyarokban, Evans megtartotta a vezetést, kicsivel később Nato megelőzte Wehrleint, ám végül nem úsztuk meg baleset nélkül az első kört. A nyolcadik helyről rajtoló Robin Frijns először a falat találta el, majd több autóval összeért, végül Sam Bird versenyének vetett majdnem véget.
Frijns ugyanis elakadt autójával elállta a McLaren-versenyző útját, aki azonban tovább tudott menni, ám visszaesett a mezőny végére. Az elakadt Envision miatt a pályára küldték a biztonsági autót, amely három körrel később állt ki a mezőny elől. A hatodik körben Jake Dennis és Jean-Éric Vergne, majd néhány másodperccel később Oliver Rowland és António Félix da Costa ütközött össze, azaz a világbajnoki esélyesek közül négyen is bajba kerültek.
Végül csupán Da Costa versenye ért véget, a többiek folytatni tudták, de természetesen rengeteget veszítettek a balesetekkel. A 10. körben Buemi előzte meg Evanst, s ezzel átvette a vezetést. A következő körökben Dennis szolgáltatta az izgalmakat, aki több előzést is bemutatva próbálta visszaküzdeni magát a mezőnyben – igaz, két baleset okozásáért már 15 másodperces időbüntetésnél járt.
Buemi a 16. körben vette fel első támadó módját, s ezzel Evans visszaállt az élre, ám amikor az új-zélandi is ugyanígy tett, visszakerült a második pozícióba. A 20. körben Evans ismét átvette a vezetést, majd Wehrlein is Buemi elé került, sőt, két körrel később Evanst is maga mögé utasította, így már a Porsche-versenyző vezette a futamot.
Wehrlein ráadásul akkor is megtartotta az első helyet, amikor felvette az első támadó módját. Miután a következő ilyen alkalommal is Evans előtt maradt, Wehrlein nagy lépést tett a futamgyőzelem felé. A német pilóta emellett a megmaradt energia terén is jobban állt, ezáltal kicsit el tudott húzni az élen, ráadásul a hajrában Evans mellett Maximilian Günther is elment.
Öt körrel a tervezett leintés előtt ismét be kellett vetni a biztonsági autót a pályán lévő törmelékek miatt. Két körrel később folytatódhatott a verseny, s bár Wehrlein elveszítette a korlátozás előtt felépített előnyét, szerencséjére az újraindításkor mögötte érkező Günther sebességváltója megadta magát, így a német pilóta futama idő előtt véget ért.
Az elakadt Maserati a pálya szélén ragadt, a mentés idejére egész pályás sárga zászlós korlátozás lépett érvénybe. A megszorítások miatt két kört hozzáadtak a versenytávhoz, ám mindez nem okozott nagy nehézséget Wehrlein számára, aki megnyerte az idény utolsó előtti viadalát Londonban.
A porschés mögött Evans és Buemi ért célba. Győzelmének köszönhetően Wehrlein átvette a vezetést a világbajnoki tabellán, ám előnye nem túl nagy Evansszel és Cassidyvel szemben – ők hárman válhatnak még világbajnokká vasárnap.
Folytatás 13.20-kor a hétvége második időmérőjével. Az idényzáró futamot 18 órától rendezik!
FORMULA–E
NAGY-BRITANNIA, ELSŐ VERSENY
1. Pascal Wehrlein (német, Porsche)
2. Mitch Evans (új-zélandi Jaguar)
3. Sébastien Buemi (svájci, Envision)
4. Nyck de Vries (holland, Mahindra)
5. Edoardo Mortara (svájci, Mahindra)
A világbajnokság élmezőnye 15 verseny után: 1. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 180 pont, 2. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 177, 3. Nick Cassidy (új-zélandi, Jaguar) 173, 4. António Félix da Costa (portugál, Porsche) 134, 5. Oliver Rowland (brit, Nissan) 131, 6. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 129, 7. Jake Dennis (brit, Andretti) 122

Serena Williams győzelemmel tért vissza

Serena Williams Londonban és Berlinben is pályára léphet

Ezrek ünnepelték Londonban az Arsenal bajnoki címét

Asztalitenisz-vb: mindkét számban kínai–japán döntő lesz




