Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a londoni tenisztornától

2026.06.16. 14:25
null
Fucsovics Márton az első körben búcsúzott (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton az első meccsén kikapott, így kiesett a londoni füves pályás tenisztornán.

A világranglistán 76. magyar játékos a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett keddi összecsapáson az amerikai Brandon Nakashimával (32.) csapott össze, pályafutása során harmadszor: tavaly Tokióban kemény borításon a rivális nyert két szettben, míg 2020-ban a cincinnati mesterverseny selejtezőjében – ugyancsak kemény pályán – Fucsovics diadalmaskodott.

Harmadik találkozójuk első szettjében a hatékonyan szerváló és kevesebbet rontó amerikai 3:2-nél tudott brékelni, és 35 perc alatt előnybe került. Nakashima a második felvonásban is precízebben teniszezett, ezúttal 2:2-nél, majd 5:3-nál nyerte el magyar riválisa adogatójátékát, és mivel a saját szerváival szinte alig veszített pontot, továbbjutott.

Fucsovicsnak egyetlen bréklehetősége sem volt a mindössze 72 perces összecsapáson.

TENISZ
LONDON, (2.6 millió euró összdíjazás, füves pálya)
Brandon Nakashima (amerikai)–Fucsovics Márton 6:3, 6:3

 

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
18 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
20 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57