Lemondott posztjáról az FIA eddigi elnökhelyettese

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2025.04.10. 14:53
Robert Reid (Fotó: AFP)
Lemondott a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökhelyettesi posztjáról csütörtökön Robert Reid, aki a döntését azzal indokolta, hogy a világ autósportját irányító szervezetben „romlanak a vezetési alapelvek”.

A decemberben az elnöki posztért várhatóan újra versenybe szálló Mohammed ben-Szulajem csapatának prominens tagja közleményben számolt be a döntéséről.

„Amikor elvállaltam ezt a szerepkört, akkor azt azért tettem, hogy szolgáljam az FIA tagjait, nem pedig azért, hogy a hatalmat szolgáljam – írta a 2001-ben Richard Burns navigátoraként rali-világbajnok Reid. – Idővel tanúja voltam azon elvek folyamatos pusztulásának, amelyeknek a betartására ígéreteket tettünk. A döntések zárt ajtók mögött születnek, megkerülve azokat a struktúrákat és embereket, amelyeket és akiket az FIA képvisel.”

Kiemelte, a lemondása nem személyekről, hanem alapelvekről szól.

„Az autósport olyan vezetést érdemel, amely elszámoltatható, átlátható és a tagok által vezérelt. Jóhiszeműen nem tudok tovább egy olyan rendszer tagja lenni, amely nem tükrözi az alapvető értékeket” – fogalmazott Reid. A sportvezető felszólította az FIA-tagokat és minden érdekelt felet arra, hogy követeljenek nagyobb elszámoltathatóságot a szövetség vezetésétől.

Az FIA egyelőre nem reagált Reid döntésére, de várhatóan közleményt ad majd ki az elnökhelyettes lemondásával kapcsolatban.

 

Legfrissebb hírek

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
6 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.05. 19:52

Norris szerint a McLaren nem harcolhat a pole-ért Monzában; Briatore botrányt keltett a pénteki edzésnapon

F1
2026.09.04. 20:28

F1: Pierre Gaslyt újra megfosztották a monacói harmadik helyétől

F1
2026.09.04. 13:23

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

Antonelli nem dől hátra; Russell a Mercedest hibáztatja a balesetért

F1
2026.07.19. 19:04