Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 11:53
null
Máximo Quiles újoncként már a második futamát nyerte idén a Moto3-ban (Fotó: X/Aspar Team)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto3-as mezőnye versenykörülmények között is felavatta vasárnap délelőtt a Balaton Park Circuitet: a Magyar Nagydíjat célfotóval Máximo Quiles nyerte.

 

Hatalmasat rajtolt a balatoni pálya első gyorsaságimotoros-világbajnoki versenyén az Aspar spanyol versenyzője, Máximo Quiles, aki a futam első felében viszonylag simán vezette is a Magyar Nagydíjat, de aztán nagyot hibázott, így visszacsúszott a negyedik helyre, a vezetést pedig a Red Bullos Valentín Perrone vette át. 

Fotó: Dömötör Csaba

Az argentin mögé két spanyol, David Munoz és Ángel Piqueras zárkózott fel, ám a viadal második felében őket szépen lassan bedarálta Quiles, aki az utolsó körre Perronéra is felért, s megpróbálta megszerezni idei második futamgyőzelmét. Nos, a spanyol a tempókülönbségét kihasználva előzött is a végén, de ekkor még mindig volt a versenyben két csavar: előbbi Perrone vágott be elé, majd Quiles ért a célegyenesben riválisa mellé, s végül úgy nyerte meg a futamot, hogy csak a célfotó, s mindösszesen 18 ezred döntött... 

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, MAGYAR NAGYDÍJ, BALATONFŐKAJÁR (BALATON PARK CIRCUIT)
MOTO3, VÉGEREDMÉNY
1. Máximo Quiles (spanyol, Aspar) 35:31.839
2. Valentín Perrone (argentin, Tech3) 0.018 mp h.
3. David Munoz (spanyol, Intact) 0.858 mp h.
A vb-pontverseny állása: 
1. José Antonio Rueda (spanyol, Red Bull KTM) – 250 pont  
2. Ángel Piqueras – 181 pont  
3. Máximo Quiles – 164 pont 

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 13:18

Moto2: nagyszerű hajrá, újabb Aspar-siker a Balatonnál

Váratlanul feltűnt a színen a kolumbiai csodatini, David Alonso, aki fél távnál mindössze hatodik volt, de a futam második felében elképesztő tempót diktált.

 

 

Legfrissebb hírek

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
9 órája

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

Moto2: nagyszerű hajrá, újabb Aspar-siker a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 13:18

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56
Ezek is érdekelhetik