Öttusa-vb: Kovács Sarolta harmadik az úszás után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.04. 14:11
Kovács Sarolta a harmadik, Földházi Zsófia pedig a 16. helyen áll az úszás után a berlini öttusa-világbajnokság női hagyományos versenyének döntőjében.

Kovács 2:10.07 perc alatt úszta le a 200 métert, nála gyorsabb csak a francia Elodie Clouvel és a brit Samantha Murray volt, nagyjából két és fél másodperccel, ami nyolcpontos különbségnek felel meg.

Nem úszott rosszul Földházi sem, sőt javított is a selejtezős eredményén: 2:12.92 perces ideje a hatodik legjobb volt a 36 fős mezőnyben, mégis jóval hátrébb került, mert tízpontos büntetést kapott, mivel a sípszó előtt mászott ki a medencéből a futama után. A szabálytalanságért járó pontlevonás éppen tíz másodperc hátrányt jelent majd számára az utolsó szám, a lövészetekkel kombinált futás rajtjánál.

A mezőny az úszást követően a pár méterre lévő csarnokba vonult át a vívásra, miközben az Olimpiai Park nyitott 50 méteres medencéjében máris utánpótlás-úszóverseny kezdődött.

Legfrissebb hírek

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Egyéb egyéni
2026.01.28. 14:44

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Egyéb egyéni
2026.01.14. 08:50

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Népsport: A szovjetek kimentek, Szondy István hazajött

Népsport
2025.12.29. 08:00

„Máig bennem él, kiskoromban milyen izgatottan vártam a feldíszített karácsonyfát”

Egyéb egyéni
2025.12.26. 07:04

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.23. 19:20

Rendszeresen gyalogol és jól érzi magát Benedek Gábor, a legidősebb olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.11.24. 14:18

Leonyid Ivanov rossz lóra tett

Népsport
2025.11.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik