Rögbi-vb: megvan a címvédő Új-Zéland kerete a tornára

2019.08.28. 14:59
A 108-szoros válogatott, kétszeres világbajnok Owen Franks meglepetésre nem került be az új-zélandi rögbicsapatba, amely szeptember 20-tól Japánban próbálja ismételten megvédeni vb-címét.

A 31 éves Franks korábbi nyilatkozataiban többször célzott arra, hogy a vb után már nem lesz többet válogatott, és miután a nyáron elhagyja Új-Zélandot – az angol élvonalban legutóbb elődöntős Northampton Saintshez igazolt –, kizárólag európai klubkarrierjére koncentrál. Steve Hansen szövetségi kapitány azonban úgy döntött, hogy kihagyja őt a keretből, mert a posztján vannak nála jobbak.

„Kemény döntést kellett meghoznunk, de minden tiszteletem azért, ahogyan csalódottan bár, de mégis tisztelettel fogadta a hírt. Ez is egy jele az emberi nagyságának” – mondta a kapitány.

Franks 21 évesen mutatkozott be az új-zélandi válogatottban, és alapembere volt a legutóbbi két világbajnokságon aranyérmes együttesnek. A játékos – aki vállsérülését követően tért vissza a szezonban – egyike annak a húsz rögbisnek, akik kétszeres vb-győztesnek mondhatják magukat. A 34 éves Sonny Bill Williams a csapatkapitány Kieran Read és Sam Whitelock társaságában viszont lehetőséget kapott, hogy a sportágban egyedüliként háromszoros vb-győztes legyen.

A 22 éves Luke Jacobson meglepetésre került be az új-zélandi csapatba, amelyben korábban csupán egyetlen alkalommal léphetett pályára. A Barrett családból a négy rögbis fivér közül három, Jordie, Beauden és Scott is utazhat Japánba, korábban három testvér még nem szerepelt együtt új-zélandi vb-keretben.

A háromszoros vb-aranyérmes (1987, 2011, 2015) új-zélandiak, az All Blacks csoportelsőségét a legutóbbi vb-bronzérmes dél-afrikaiak veszélyeztethetik, a B-csoportban a két favoriton kívül még Olaszország, Namíbia és Kanada szerepel.

Legfrissebb hírek

A belga kapitány nem biztos benne, hogy jó-e, hogy megnyerték a csoportot

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:22

Belgium ötöt vágott Új-Zélandnak, így csoportelső lett

Foci vb 2026
2026.06.27. 06:57

Elkezdődött az Új-Zéland–Belgium és az Egyiptom–Irán mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.27. 05:01

Egyiptomnál Szalah rohamozza az iráni kaput; a belgáknál Doku is kezd Új-Zéland ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:09

A magyar rögbisek három győzelemmel zárták a chisinaui Eb-kör első napját

Egyéb csapat
2026.06.26. 19:58

Mohamed Szalah az egyiptomi futballtörténelem egyik legszebb fejezetét írná meg hazájával

Foci vb 2026
2026.06.22. 06:08

Szalah vezérletével megtört Egyiptom vb-nyeretlensége – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:53

Egyiptom fordított, 3–1-re verte meg Új-Zélandot

Foci vb 2026
2026.06.22. 05:03
Ezek is érdekelhetik