Elhunyt Péter Róbert

V. Á.V. Á.
2006.06.20. 02:12
Címkék
Egy hónappal 75. születésnapja előtt, súlyos betegség következtében elhunyt Péter Róbert, aki 1969-től másfél évtizeden át szerkesztette lapunkat. Egykori kollégánkat végakaratának megfelelően szűk családi körben kísérték utolsó útjára az Új köztemetőben.
Olyan időkben lehetett újságíró, amikor a kollégák között a barátság szent volt, amikor soha senkinek eszébe sem jutott, hogy ártson annak, akivel a napjai (olykor még az éjszakái) legnagyobb részét együtt töltötte, aki tekintélyt vívott ki magának azzal, hogy tudott szeretni harsányan, sőt ő volt az az ember, aki még akkor is mindenkit teljes szívvel szeretett, amikor veszekedett, és tudott becézni, viccelni, nevetni, sírni, tanítani, feledni sérelmeket, egy jó szót szólni, büszkének lenni.Hiányozni fog nagyon...
Legfrissebb hírek

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
1 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott ÁLL

Magyar válogatott
2 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
22 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
28 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
39 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
56 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
59 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
1 órája