Atlétikai Eb: Petráhn 400 méteren elődöntős

MTI MTIMTI MTI
2006.08.08. 12:36
Címkék
Petráhn Barbara (képünkön) bejutott az elődöntőbe 400 méteren a göteborgi atlétikai Európa-bajnokság második napján. Ajkler Zita hármasugrásban a selejtezőben búcsúzott.

Petráhn jó formában érkezett az Eb-re, hiszen 51.51 mp-es egyéni csúcsát idén érte le, de ezt nem sikerült megismételnie. A négy 400-as futamból az első három helyezetteken kívül még a további négy legjobb idővel rendelkező folytathatja szereplését az elődöntőben. Petráhn a célegyenesbe harmadikként fordult, a hajrára azonban elmerevedett, s a brit Marilyn Okoro is megelőzte. Így az volt a kérdés, hogy 52.30 mp-es ideje elég lesz-e az elődöntőhöz.

A következő futamokban a négy plusz helyből csak kettő kelt el, ezzel az 1997-ben junior Eb-negyedik Petráhn a 14. helyen befért a legjobb 16 közé, s készülhet a szerdai folytatásra, ahol már a fináléba jutás a tét.

A női hármasugróknál 14,05 méterben határozták meg a döntőhöz szükséges szintet, a legjobb 12 azonban mindenképpen folytathatja szereplését.

A távolugrásra is nevezett és ebben a számban az 1998-as budapesti Eb-n hatodik Ajklernek idei legjobbján, a 13,66 méteren nagyot kellett volna javítania a továbbjutáshoz.

A Vasas-Humansoft versenyzője ezzel szemben gyengén, 12,42-vel kezdett, második kísérletét elrontotta, majd 12,05-tel zárt. Így a 25 ugrót számláló mezőnyben mindössze két vetélytársát tudta maga mögé utasítani, közülük egynek nem volt érvényes kísérlete.
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
1 órája

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
1 órája

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
1 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
2 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
2 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
2 órája