Asztalitenisz, Peking 2008: Jörgen Persson hatodszor is az asztalnál

MTI MTIMTI MTI
2008.01.06. 17:35
Hatodik olimpiájára készülhet Jörgen Persson (képünkön), a svédek veterán ex-világbajnoka, miután a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (IITF) úgy döntött, hogy nem kell ki-ki meccset játszania a pekingi részvételért a szintén hatodik ötkarikás szereplésére hajtó belga Jean-Michel Saive-vel.

A két klasszis holtversenyben szerezte meg a 20. pozíciót azon a listán, amelynek éppen az első 20 helyezettje kvalifikálta magát automatikusan az augusztus 8-án kezdődő játékokra.

A szabályok szerint így különmeccset kellett volna vívniuk a részvételi jogért, az ITTF azonban újraszámolta a ranglista-pontokat, s kiderült: a 41 éves Perssonnak 11 957,50, riválisának pedig "mindössze" 11 957,25 pontja van, így 0,25 pontos előnyével a skandináv már pekingi induló.

Saive az áprilisi, nantes-i európai vagy a májusi, Budapesten sorra kerülő világselejtezőn harcolhatja ki a kvótát.

Az asztalitenisz 1988-ban debütált az olimpián, Persson és Saive eddig minden alkalommal ott volt a mezőnyben.
Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
19 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09