Ungvári Miklós más szemlélettel folytatja a dzsúdót

„Igyekszem egy-két technikai elemet megmutatni a gyerekeknek, illetve a lelkes hobbidzsúdósoknak – mondta az Európa-bajnok cselgáncsozó. – Hallottam, van, aki Debrecenből jön az edzésre, és máshová is hívnak. Ezek az invitálások sokat jelentenek, ilyenkor legalább egy időre elfelejtem az olimpiát, Cegléden is számtalanszor megállítanak, vigasztalnak, biztatnak. Ez nagyon jólesik, de még mindig nem tudtam magam túltenni azon a vereségen, többször is felriadok éjszakánként.”

Ungvári az elmúlt két hétvégén csapatával, a TSV Abensberggel szerepelt a Bundesligában, a hétköznapokat pedig barátnőjénél, a szintén cselgáncsozó Kitty Braviknál töltötte Hollandiában. Mindez segített a felejtésben, a feltöltődésben, de még a győzelmeknek sem tudott maradéktalanul örülni. Viszont rengeteg ideje volt gondolkozni.

„Természetesen szeretném folytatni – jelentette ki határozottan. – Ha éppen nem dzsúdózom, akkor lovagolok, motorozom, teniszezem vagy éppen fallabdázom, nem is tudnék meglenni mozgás nélkül. Azonban egyre erősebb bennem az az érzés, hogy szeretnék továbbtanulni.”

„Az idén végeztem a Testnevelési Egyetemen, gondolkoztam a Rendőrtiszti Főiskolán is, de most azt tartom valószínűbbnek, hogy kimegyek Hollandiába, ahol nyelveket tanulhatnék. Már kerestek is kintről, még az edzősködés lehetőségét is felajánlották. Azonban szeretném hangsúlyozni: a jövőben is magyar színekben fogok dzsúdózni.”

Ungvári a múlt héten barátnője klubjában gyakorolt – ezt megtehetné a jövőben is –, ahol olyan kiválóságokkal edzett együtt, mint a világbajnok Ruben Houkes vagy az idei Európa-bajnok Henk Grol.

A következő hetekben előbb a román csapatbajnokságon vesz részt, majd egy rigai meghívásos viadalon szerepel, utána következhet az újabb abensbergi út. Lényeges különbség lesz viszont a korábbi évekhez képest, hogy igyekszik a lehető leglazábban felfogni a dzsúdót – amikor az athéni olimpiáról lemaradó Braun Ákos tett így, a következő évben világ- és Európa-bajnok lett.

„Eddig is úgy gondoltam, hogy a sport előtt és után is van élet – érzékeltette, hogy nem élet-halál kérdése számára a dzsúdó. – Nem azt mondom, hogy nem érdekel a cselgáncs, sőt továbbra is az elsők között áll az életemben, de nem mindenekelőtt. Lehet, hogy kevesebb versenyen indulok majd, lehet, kipróbálom magam hetvenhárom kilóban. A következő évet így teljesítem, talán a londoni olimpiáig is kitartok, azonban mindennél fontosabb, hogy ne görcsöljek, élvezni akarom a versenyzést.”