Ritmikus gimnasztika: megvan a magyar csapat a debreceni vk-ra

2010.02.18. 20:34
Berek Irina szövetségi kapitány kihirdette a március 5. és 7. között rendezendő II. Magyar Ritmikusgimnasztika-világkupán induló magyar együttes kéziszercsapat tagjait. Buda Julianna, Hauser Judith, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes léphet szőnyegre Debrecenben.

A hétvégén a Sportkastélyban rendezett KFK Gracia Nemzetközi Kupa volt az együttes kéziszercsapat tagjai számára az utolsó állomás, itt különböző összeállításokban bemutatóztak, és az elmúlt időszak teljesítményeit is figyelembe véve alakult ki a keret. Hauser Judith, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária és Tőkés Anna a tavaly sikert sikerre halmozó gárdának is tagja volt.

Mint ismeretes, felnőtt egyéniben Vass Dóra és Forray Fanni indul, míg a Garantiqa Junior nemzetközi versenyen egyéniben Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett mutatkozhat be.

A felkészülés részeként Vass Dóra és Szolnoki Nikolett a hétvégén a moszkvai GP-n versenyez, a junior rg-s pénteken, míg Vass szombaton lép szőnyegre.

„Már hónapok óta edzünk együtt nyolc lánnyal, mindenki tudta, hogy a teljesítményeket figyelembe véve alakul majd ki az együttes kéziszercsapat. Négy versenyző az elmúlt esztendőben is oszlopos tagja volt az együttesnek, így mindenképpen bizakodó vagyok" – mondta Berek Irina szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki Fanni nem helyezésben, hanem minőségben gondolkodik az Európa-bajnokságon

Torna
7 órája

Ritmikus gimnasztika: összetettben negyedik lett az együttes kéziszer csapat Portugáliában

Torna
Tegnap, 9:28

Ritmikus gimnasztika Eb: kihirdették a magyar keretet

Egyéb egyéni
2026.05.13. 18:37

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

Ritmikus gimnasztika: két éremmel zárt a magyar csapat Franciaországban

Torna
2026.04.05. 18:00

Új pontozási technológia a ritmikus gimnasztikázóknál

Torna
2026.03.26. 12:18

Pigniczki Fanni labdával hetedik lett Marbellán

Egyéb egyéni
2026.03.23. 08:36

Rg ob: Lovász Luca Flóra az összetett győztes

Egyéb egyéni
2026.03.22. 11:48
Ezek is érdekelhetik