Asztalitenisz: kihirdették a csapat-vb-re utazók névsorát

2010.03.10. 15:49
A legutóbbi, 2008-as Kínában rendezett asztalitenisz csapat-világbajnokságon női válogatottunk legjobb európai együttesként óriási bravúrral az 5. helyen végzett. Idén reálisan nézve az 5–12. helyezés megszerzése fogalmazódhat meg fő célkitűzésként.

A két évvel ezelőtti együttes alapemberei (Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra) mellett Téglás Péter, a válogatott edzője ebben az évben Pergel Szandrának szavazott bizalmat. Pergel a tavalyi TOP 12 bajnokság megnyerése mellett a múlt héten befejeződött felnőtt országos bajnokságon női egyesben második helyen végzett.

Két éve 18. helyével férfiválogatottunk biztosította az első osztályban való bennmaradást. A moszkvai vb-n is az első osztályban maradásért küzd majd Harczi Zsolt együttese (ehhez legalább a 13–18. hely valamelyikét kell megszerezni), amely a Jakab János, Pázsy Ferenc, Nagy Krisztián, Kosiba Dániel összetételben utazik el az orosz fővárosba. A válogatott vezetője az utóbbi időszak sérüléseire tekintettel Zombori Dávid személyében tartalékot is jelölt.

Jakab János, Pázsy Ferenc és Zombori Dávid részese volt a két évvel ezelőtti Kínában zajló vb történéseinek, Nagy Krisztián és Kosiba Dániel viszont pályafutása első csapat-világbajnokságán öltheti magára a nemzeti mezt.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
11 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33