Kína: börtönbüntetéssel sújtanák a bizonyítottan doppingolókat

MTI MTIMTI MTI
2010.03.23. 14:55
Címkék
Egy sportminisztériumi javaslat szerint Kínában börtönbüntetéssel sújtanák a bizonyítottan doppingvétséget elkövető edzőket és sportolókat.

Kína először az 1990-es években került doppingvádak kereszttüzébe, és a tiltott szerek használata azóta visszatérő témája az ázsiai ország sportjának. 2003-ban például összesen 34 sportolót és edzőt tiltottak el, illetve sújtottak pénzbírsággal doppingvétség miatt. Több botrány után a pekingi olimpia idején tovább szigorították a doppingszabályzatot, megelőzendő az ötkarikás lebukásokat. Két évvel korábban ugyanis egy sportiskolában talált elképesztő mennyiségű szteroid, tesztoszteron és EPO borzolta a kedélyeket.

„A hatáskörünk igen korlátozott, csupán eltiltásokkal vagy pénzbüntetésekkel fegyelmezhetünk – nyilatkozott Csiang Cse-hszüe, a kínai sportminisztérium oktatásért és kutatásért felelős igazgatója. – Jóllehet a jelenlegi szabályzat bizonyos pontokon kapcsolódik a büntetőjog területéhez, annak azonban a sport kordában tartására nincsenek megfelelő paragrafusai."

Csiang elmondása szerint a kínai doppingellenes ügynökség 2009-ben 14 042 ellenőrzést végzett és 25 teszt hozott pozitív eredményt. A 25-ből három a kínai nemzeti játékokon is szereplő sportolót érintett, köztük a 100 méteren győztes Vang Csinget.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
10 perce

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
10 perce

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
18 perce

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
18 perce

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
32 perce

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
39 perce

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, hat gólt kapott a Villarreal a PSG-től

Bajnokok Ligája
44 perce

A megismételt büntetőből lőtt találat új erőt adott, a United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
44 perce