Cselgáncs Eb: Ungvári Attila nyert, Szabó és Nagysolymosi búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
2010.04.23. 11:36
Címkék
A 73 kg-os Ungvári Attila nyert, Szabó Franciska (63) és ifj. Nagysolymosi Sándor (81) viszont egy vereséggel búcsúzott a bécsi cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

Ungvári elsőként a bosnyák Mitar Mrdiccsel találkozott, mérkőzésük nem hozott értékelhető akciót, intéseket viszont annál inkább: a tavaly Eb-ötödik magyart kétszer, míg ellenfelét négyszer figyelmeztették, s az utolsó már ippont eredményezett. A ceglédiek reménysége a folytatásban a svájci David Papaux-val csap össze, aki első meccsén akkora ütést kapott a fejére, hogy valóságos múmiává kötözték az arcát.

Kevesebb szerencsével járt a mindössze 18 éves Szabó Franciska, aki ugyan jukóval vezetett a német Claudia Ahrens ellen, ám rutinosabb riválisa 2:31 perc elteltével egy fejen át forgatással véget vetett a küzdelemnek.

Hasonlóan járt ifj. Nagysolymosi Sándor is, aki három intéssel már vazaaris hátrányba került, végül 36 mp-cel a rendes idő lejárta előtt a német Sven Maresch válldobással legyőzte őt. Mivel csak a negyeddöntő vesztesei kerülnek vigaszágra, Szabó és Nagysolymosi is befejezte Eb-szereplését.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
14 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik