Öttusa: sérülés miatt nyolc helyett hét magyar az angliai világkupán

MTI MTIMTI MTI
2010.04.06. 19:16
Címkék
Megsérült az egyik keddi edzésen, így nem utazhat el a hét második felében esedékes angliai öttusa világkupa-viadalra Kovács Sarolta.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a székesfehérvári versenyző lovaglás során bukott, s egyelőre annyit lehet tudni, hogy a kulcscsontjával történt valami, de el nem tört.

„A mai, holnapi vizsgálatok után derül ki, pontosan mi a baj" – tette hozzá a kapitány.

A Vk-sorozat harmadik állomására Kovács kiesésével hét magyar öttusázó – Gyenesei Leila, Tóth Adrienn és Cseh Krisztina, valamint Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter és Németh Róbert – utazik el a kelet-angliai Medwaybe.

A verseny csütörtökön a férfiak selejtezőjével kezdődik, majd pénteken a nők kvalifikációs küzdelmére kerül sor, a hétvégén pedig már az érmekért harcolnak a döntősök.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
10 perce

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
22 perce

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
31 perce

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
44 perce

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

A Kecskemét és a Nyíregyháza korábbi trénere Csíkszeredába tart – NS-infó

Minden más foci
1 órája

Bosnyák bírók vezetnek az Győri Audi ETO KC-nek a női kézi BL elődöntőjében

Kézilabda
1 órája

Jégkorong-vb: első a család! Galló Vilmos elhagyta a csapatot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik