Hegymászás: újabb lavina a Cso Ojun, kétesélyes a csúcstámadás

2010.09.28. 22:05
Címkék
Visszaérkeztek az előretolt alaptáborba a pihenők (Wetzl Péter, Gál László és Horváth Tibor) a 4910 méteren lévő alaptáborból, csatlakozásukkal újra együtt a magyar csapat.

Közben azonban újabb sajnálatos baleset történt: szeptember 27-én, 7900 méter magasan ismét lavina sodort el hat serpát, közülük az egyik állapota életveszélyes. Az elhúzódó monszun miatt ugyanis sok hó esett a felső régiókban, majd a hirtelen lehűlés következtében ez a réteg megfagyott, mielőtt hozzá tudott volna kötni az alatta lévőhöz. Ez okozta a hegyen az eddigi ún. réteges vagy deszkalavinákat.

A 28-i alaptábori konferencia szerint a Cso Oju ebben az őszi szezonban nem mászható, és erre a véleményre hajlik a magyar csapat is. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei nagyszámú expedíció ellenére a fix köteleket kirakó serpákon kívül még senki sem járt a III-as magashegyi táborban. Kollár Lajos telefonon beszélt a Klein Dávid, Ács Zoltán párossal is, akik a 8013 méter magas Sisha Pangma megmászását tervezik. Elmondásuk szerint hasonló problémákkal küzdenek ott is.

Kollár Lajos jelentése az előretolt alaptáborból (ABC, 09.28.): „Több expedíció is csomagol, sőt már el is hagyta az alaptábort. Folyamatos leköltözések vannak, a teherhordók ürítik ki a hegyet. Ennek ellenére a magyar csapat holnap reggel elindul az I-es, és délután a II-es táborba szemrevételezni a helyzetet, esetleges kiskaput találni a továbbjutásra. A felszereléseket úgyis le kell hozni. A sízőknek (Mécs László, Wetzl Péter) megfontolt programot kell kidolgozni. Az eredeti elképzelés biztosan nem kivitelezhető a lavinaveszélyes hóviszonyok miatt, tudniillik a sível komoly, újabb lavinaszakaszok indíthatók el! Mindezeket egybevéve, nagyon kétesélyes a további munka.”
Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
8 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
10 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
13 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
17 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
23 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
46 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
48 perce

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
1 órája