Öttusa-vb: a harmadik helyen áll a női váltó a lovaglás előtt

MTI MTIMTI MTI
2010.09.07. 08:00
Az első két számot követően a harmadik helyen áll a Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn összeállítású csapat a csengtui öttusa-világbajnokság keddi női váltóversenyében. A magyarok előbb negyedikek lettek vívásban, majd megnyerték az úszást.

Ezúttal 784 ponttal is a mezőny első felében lehetett végezni a nyitányon, mivel voltak komoly körbeverések, az oroszok pedig egyedüliként szinte mindenkit nagyon megvertek: 54 asszóból 45-öt megnyertek, ezzel 1126 pontot gyűjtöttek. Az 1000 ponthoz 38 győzelem kellett, egy asszó most 18 pontot ért, szemben a fiúk 10-ével.

A magyar lányoknak akadtak szép győzelmeik, de váratlan vereségeik is, s végül nem sikerült pozitív mutatóval befejezni a számot, ám ezúttal ez csak az oroszokkal szemben jelentett komoly leszakadást. A 26/28-ból Gyenesei 6/12-vel, Kovács 9/9-cel, Tóth 11/7-tel vette ki a részét.

A 3x100 méteres váltóban a magyarok a második futamban - a gyorsabbak között - a franciákkal vívtak nagy küzdelmet, végül kis különbséggel meglett az első hely, mégpedig 3:04.19 perces idővel, 1132 ponttal. A két alakulat mögött nyolc másodpercre következett a brit csapat, a többi pedig még ennél is gyengébb időt úszott, vagyis lényegesen javult a magyarok helyzete a lovaglás előtt.

Összetettben az oroszok továbbra is nagy fölénnyel - de már nem olyan naggyal, mint a vívás után - vezetnek, utánuk következnek a franciák és a magyarok egymáshoz közel, majd megint nagyobb távolságra a britek.

 

 ÖTTUSA-VB, CSENGTU
NŐI VÁLTÓ, AZ ÁLLÁS KÉT SZÁM UTÁN
1. Oroszország 2130 pont
2. Franciaország 1966
3. Magyarország 1916
4. Nagy-Britannia 1798
5. Kína 1798
6. Lengyelország 1754
A versenyben tíz csapat szerepel.

 

Legfrissebb hírek

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
40 perce

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00

Öttusa Eb: Bauer Blanka és Erdős Rita is csatlakozott Guzi Blankához az isztambuli döntőben

Egyéb egyéni
2026.08.06. 19:09