Lovassport: tavasszal lesz döntés a fogathajtó Eb-ről

MTI MTIMTI MTI
2010.12.20. 18:50
Címkék
A Nemzetközi Lovassport Szövetség (FEI) tavasszal dönt véglegesen a fogathajtó Európa-bajnokságról, melyre Magyarország benyújtotta pályázatát.

A kontinensviadal feltámasztásának ötletét a magyarok vetették fel, melynek apropóját az adta, hogy jövőre lesz a 40. évfordulója a sportág első, éppen Budapesten rendezett Eb-jének. A FEI támogatja a verseny újbóli életre hívását, legalábbis erre utal, hogy a magyar szövetséget felkérte, hogy készítse el pályázatát.

"Visszaküldtük a kandidálási formanyomtatványt. Terveink szerint augusztus 18. és 21. között a Városligetben lenne a verseny, a központi stadiont a műjégpályán alakítanánk ki. Erről megkezdtük az egyeztetést a Fővárosi Önkormányzattal" - mondta hétfőn Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség hétszeres fogathajtó világbajnok elnöke az MTI érdeklődésére.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy hasonló rendezvényt szeretne, mint amilyen a december elején immár negyedik alkalommal megrendezett Lovas Világkupa, azaz számos show-műsor, továbbá díjugrató versenyek is színesítenék a programot, így a versenysport mellett a szórakoztatás is fontos szempont lenne.

Az utolsó fogathajtó Eb-re 1981-ben került sor.

Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
11 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
13 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
25 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
42 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
49 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
58 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája