Vitorlázás: a legnagyobb esélyes vezet a Sydney-Hobart versenyen

MTI MTIMTI MTI
2010.12.26. 14:09
Címkék
Az egyik legnagyobb esélyesként jegyzett Wild Oats XI vezet a hagyományos, sorszáma szerint 66. Sydney–Hobart vitorlásviadalon, amelynek 87 hajó alkotta mezőnye vasárnap rajtolt el.

Az Új-Dél-Wales és Tasmánia közötti 630 tengeri mérföldes (1168 km) távot eddig éppen a mostani éllovas szupermaxi teljesítette a leggyorsabban: a 2005-ben felállított csúcs 1 nap 18 óra 40 perc és 10 másodperc, az idén azonban az előrejelzések szerint mostohának ígérkező időjárás miatt valószínűtlennek tetszik a rekorddöntés.

A Wild Oats XI, amely sorozatban elért négy győzelem után tavaly alulmaradt az idei versenyt kihagyó Alfa Romeóval szemben, villámrajtot vett, s az első jelentések szerint alig három órával a start után 11 tengeri mérföldes előnyre tett szert a Lahana nevű ausztrál jachttal, és 12-re a szintén ausztrál, s a maxik közé tartozó Wild Thinggel szemben. Utóbbi amúgy balszerencsésen kezdett, mivel – még a sydneyi öbölben – ütközött egy médiahajóval, minek következtében az orr-részén megsérült.

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
38 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
55 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
8 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
8 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája