Tibolya Péter győzelme a fedett pályás idénynyitón

2011.02.06. 18:36
null
A versenyt záró futást lézeres lövészetek szakították meg (Fotó: Fuszek Gábor)
Címkék
A férfiak mezőnyében Tibolya Péter végzett az élen, a nőknél pedig a litván Laura Asadauskaite győzött az öttusázók hagyományos budapesti fedett pályás idénynyitóján. A dobogóra még az ugyancsak litván Edvinas Krungolcas és a francia Valentin Prades, illetve Kovács Sarolta és Gyenesei Leila állhatott fel.

A versenyt – melyen a hazaiak mellett francia, osztrák, spanyol, brit, ír és litván sportolók indultak – a szokásostól eltérően bonyolították le, ugyanis mindkét nem küzdelmei már szombaton elkezdődtek, de csak vasárnap fejeződtek be. A nők az első napon vívtak, úsztak és lovagoltak, míg a férfiak úszással és vívással kezdtek, majd vasárnap a kombinált szám előtt került sor az erősebb nem képviselőinek lovaglására.

A versenyt záró futást lézeres lövészetek szakították meg, vagyis újabb lehetőség kínálkozott a nemzetközi sportági szövetség által favorizált új rendszer éles tesztelésére. A férfiak két csoportban fejezték be a küzdelmüket a Syma-csarnokban, a három szám utáni jobbak a másodikban szerepeltek, kivéve az akkor élen álló spanyol Jaime Lopezt, akinek indult a gépe, így az első turnusba került. Az összesítés alapján végül nem az élcsoportban végzett.

A hazai legjobbak a hét közepén jöttek meg a brazíliai edzőtáborozásból, többüknek a felszerelése viszont még mindig nem érkezett meg, ezzel együtt az élcsoportban végeztek. A piros-fehér-zöld színeket 30 öttusázó képviselte.

 BUDAPEST, ÖTTUSA, FEDETT PÁLYA
FÉRFIAK (35 INDULÓ)
1. Tibolya Péter 5924 pont
2. Edvinas Krungolcas (litván) 5884
3. Valentin Prades (francia) 5860
...5. Kasza Róbert 5820
6. Demeter Bence 5808
...8. Marosi Ádám 5800
9. Németh Róbert 5716
 
NŐK (21)
1. Laura Asadauskaite (litván) 5464 pont
2. Kovács Sarolta 5380
3. Gyenesei Leila 5196
...7. Tóth Adrienn 5068
8. Pataki Viktória 5032
Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex

Légiósok
6 perce

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
10 perce

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
16 perce

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
38 perce

Flick az Aston Villát méltatta; Gulácsi a címvédő ellen védhet – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
41 perce

Nagyot küzdött önmagával a világ egyik legnehezebb versenyén

Csupasport
1 órája

Háborús veszély miatt elhalasztották Ázsia legnagyobb futballtornáját

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely komoly kihívásra számít Amiens-ben a férfi jégkorong NEK-en

Jégkorong
1 órája