
A sportág első kvótaszerző versenyén a férfi pisztolyosok 25 méteres ötkarikás számának első harminc lövésére került sor. A mezőnyt 52 lövő alkotja, benne három magyarral, Rédecsivel, Nagy Ákos Károllyal és Laczik Dáviddal.
Gyorstüzelő pisztolyban hosszú ideig nem voltak kiemelkedő magyar eredmények, az utóbbi években azonban Rédecsi és Nagy egyaránt folyamatosan zárkózott a világ élvonalához és idén már mindketten figyelemre méltó eredményeket értek el. Két hete, a kairói világkupaversenyen Rédecsi döntőbe jutott és hetedik helyen végzett, míg Nagy szintén közel volt a fináléhoz. Így kedvező előjelekkel érkeztek Dohába, ahol az első nap Rédecsinek sikerült jobban, ő 291 kört ért el, ezzel pedig 13. úgy, hogy a döntőt érő nyolcadik helytől csupán két körrel van elmaradva.
Nagy Ákos Károly ezúttal 286 kört lőtt, amivel a 31. helyről várja a szerdai folytatást, míg Laczik 277 körrel a 47.
Az olimpia műsorán nem szereplő 50 méteres szabadpisztolyban 17-en léptek lőállásba, a magyar színeket pedig Jákó Miriam képviselte, aki a 60 lövéses versenyben 534 kört ért el és ezzel a hetedik lett. A számot a török Sevval Ilayda Tarhan nyerte meg 546 körrel.
A vb-n az olimpiai egyéni versenyszámokban három-három Los Angeles-i kvótát osztanak ki, de számonként minden nemzet csak egy indulási jogot szerezhet.

Lőtérről a kertészetbe: Joó Éva

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Molnár Diána 44. lett skeetben a koronglövő Eb-n

Sportlövészet: Péni István célja a döntőbe jutás a vb-n




