Evezés: Juhász Adrián duplázott a tavaszi hosszútávún

2011.03.27. 11:01
Címkék
A soroksári Duna-ágban szombaton, 21 klub versenyzőinek nevezésével rendezték az első idei evezősversenyt, a hat kilométeres tavaszi hosszútávú regattát, amelyen a nyolc „A” válogatott kerettag a várakozásnak megfelelően az élen végzett. Juhász Adrián kétszer is a dobogó tetejére állhatott.



 

A férfi kormányos nélküli kettesek versenyében (FF2-) a tiszai Simon Béla, Juhász Adrián kettős fölényesen nyerte meg futamát. A két fiú normál egypárevezősben (FF1x)is elindult, amelyben Juhász Adrián ismét az első helyen ért célba, megelőzve a csepeli Széll Domonkost és a Budapest Evezős Egylet versenyzőjét, Elekes Szilvesztert.

A férfi könnyűsúlyú egypárevezősök futamában a vb-bronzérmes váciGalambos Péter győzött, mögötte mindössze három másodperccel lemaradva második a bajaiVarga Tamás, akivel együtt készülnek könnyűsúlyú kétpárevezősben az idei kvalifikációs világbajnokságra. Harmadik a szegedi Matyasowszki Dániel lett.

A női könnyűsúlyúmezőnyben Hajdú Zsuzsanna, dr. Alliquander Anna és Bálint Sára értek egymás után célba.

A normálsúlyú egypárevezősök 6 kilométeres távját a győri Gyimes Krisztina nyerte, mögötte a Budapest Evezős Egylet versenyzője ért célba, Sáska Beáta, harmadik helyen végzett holtversenyben Krisztina dublótársa, a váci Szabó Katalinésa szintén győri Néma Veronika.

A válogatott versenyzők hétfőn visszatérnek Dunavarsányba, és folytatják a felkészülést, a következő megméretésük április 16-án a Velencei-tavai evezős pályán lesz.

 

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: újra a pályán az árvíz szülte csapat

Hátsó füves
51 perce

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
1 órája

Kedden kezdődik a sportlövő-vb, amelyen már az olimpia is tét

Egyéb egyéni
1 órája

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
1 órája

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
1 órája

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
2 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
2 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
3 órája