Öttusa-vk: Százhalombattán rendezik májusban a sorozat harmadik versenyét

2011.03.24. 16:38
Címkék
Százhalombattán lesz az öttusázók idei világkupa-sorozatának harmadik versenye május 5. és 8. között.

A hazai sportági szövetség (MÖSZ) tájékoztatása szerint Vezér Mihály, a város polgármestere hetek óta tárgyalásokat folytatott a MÖSZ elnökével, Szabó Lajossal, illetve munkatársaival, majd csütörtökön a Duna-parti város önkormányzatának képviselő testülete úgy döntött, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogatja a vk-verseny megrendezését.

A vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. Áprilisban az olaszországi Sassariban találkoznak a sportág legjobbjai, s azután következik a magyarországi forduló, amely eredetileg Budapest helyszínnel szerepelt a nemzetközi versenynaptárban. Májusban lesz még egy viadal, mégpedig a kínai Csengtuban, végül a sorozatot lezáró világkupadöntőt július második hétvégéjén rendezik Londonban.

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor a SuperTri-döntőben versenyez vasárnap

Egyéb egyéni
2026.09.04. 13:12

Belák János: Számoltunk Blanka fordításával, eszünkbe sem jutott az ellenkezője

Egyéb egyéni
2026.09.04. 11:33

„Van még a tarsolyomban” – interjú Guzi Blankával

Egyéb egyéni
2026.09.02. 08:31

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01

Öttusa: fantasztikus világbajnoki aranyérem Guzi Blankától – 34 mp-et dolgozott le a kombinált számban!

Egyéb egyéni
2026.08.30. 12:11

Öttusa-vb: 24 év után cseh siker, Koleszár Mihály 8., Szép Balázs 12. lett

Egyéb egyéni
2026.08.30. 10:15

Öttusa-vb: Szép Balázs is döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 12:23

Öttusa-vb: Koleszár Mihály döntős Kujjangban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 09:30