Világjátékok: Gödöllőnek Moszkva és Fokváros is ellenfele a 2017-es rendezésben

2011.03.17. 11:44
Címkék
A Világjátékok Nemzetközi-szövetsége (IWGA) kiírta a pályázatot a 2017-es játékok megrendezésére. Az olimpia programján nem szereplő sportágak négyévente megrendezendő világversenyének Magyarország is otthont adna Budapest, Gödöllő helyszínekkel.

Dr. Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke és Gödöllő polgármestere elmondta, ahhoz, hogy ütőképes pályázatot adjunk be, szükség van a magyar kormány garanciájára, a két város, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság támogatására.

„A múlt év végén Magyarországon járt Ron Froehlich, az IWGA első embere, aki pozitívan nyilatkozott egy esetleges magyar rendezésről. Az érintett hazai szereplőkkel felvettük a kapcsolatot, és az előttünk álló időszakban azon leszünk, hogy minél jobb pályázatot állítsunk össze" – mondta Gémesi.

A pályázatok beadásának határideje 2011. május 31. Az IWGA jelenlegi információi szerint Fokváros (Dél-Afrika), Moszkva (Oroszország) és Wroclaw (Lengyelország) is dolgozik a pályázaton, sőt a lengyelek már hivatalosan is bejelentették, hogy kandidálnak.

Legutóbb 2009-ben Kaosziung (Tajvan) rendezte meg a világjátékokat, amelyen a magyar csapat egy arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett, legközelebb pedig – 2013-ban – a kolumbiai Cali látja vendégül az olimpián kívüli sportágak versenyzőit.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
46 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
47 perce

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
50 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
1 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája