Birkózó Eb: Sleisz és Sastin győzelemmel kezdett Dortmundban

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.04.01. 16:05
Címkék
Az 59 kg-ban szereplő Sleisz Gabriella és a 63 kg-os Sastin Marianna győzelemmel kezdett a dortmundi birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Előbbi aztán vereséget szenvedett a negyeddöntőben.

A mindössze 20 éves Sleisz a montenegrói Mirjana Martinovics ellen lépett szőnyegre a nyolcaddöntőben, és nagyon magabiztos teljesítményt nyújtva két menetben győzött. Az első két percet 1:0-ra, a másodikat pedig 4:0-ra nyerő magyar az elődöntőért az azeri Julija Ratkeviccsel csapott össze.

A magyar hölgy ezután a papírformának megfelelően kikapott a kaukázusontúli versenyzőtől, de a vereség nem volt súlyos, netán megalázó. Az azeri klasszis ennek ellenére vigaszágra viheti Gabit, akinek így lenne esélye megszerezni a bronzérmet.

Az eredeti súlycsoportjában, 59 kg-ban világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes Sastin tavaly szeptemberben már az olimpia műsorán is szereplő 63 kg-os kategóriában szerepelt a vb-n, és ötödik lett. Ezúttal elsőre a súlycsoport egyik legjobbjával, a háromszoros kontinensbajnok, kétszeres vb-harmadik Monika Ewa Michalikkal kellett összecsapnia. A várakozásoknak megfelelően kiélezett harcot vívott egymással a két sportoló, az első menetet a magyar, a másodikat a lengyel nyerte meg 1:0-ra, így a harmadik periódus döntött, amelyben Sastin a hajrában riválisa mögé került, s ezzel megszerezte a győzelmet.

A negyeddöntőben az olasz Maria Diana lesz az ellenfele.

A 67 kg-ban Szerencse Mónika a nyolc közé jutásért a fehérorosz Hanna Szavenyija ellen lépett szőnyegre, és két menetben (1:0, 1:0) kikapott. Szintén két menetben szenvedett vereséget a 72 kg-os Godó Kitty, akit a vb- és Eb-bronzérmes német Maria Müller vert meg 2:0, 4:0-ra.

Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
10 perce

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
25 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
38 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik