Asztalitenisz-vb: Tóth a legjobb 32 között, Lovas és Póta kiesett

MTI MTIMTI MTI
2011.05.11. 13:21
Tóth Krisztina bejutott a legjobb 32 közé a Rotterdamban zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, Lovas Petra és Póta Georgina viszont búcsúzott a szerdai második fordulóban.

A hétszeres Európa-bajnok Tóth – a vb honlapja szerint – a svéd Matilda Ekholmmal játszott a 64 között, és bár a második és a negyedik felvonást elvesztette, végül 45 perc alatt, hat játszmában felülkerekedett skandináv riválisán. A pályafutása 15. vb-jén szereplő magyar pingpongos újabb sikerének köszönhetően szinte biztosan kvótához jut a jövő évi, londoni olimpiára - nemenként 28 indulási jogot a hollandiai torna után nyilvánosságra kerülő világranglista alapján osztanak ki.

Tóth a következő fordulóban, a 16 közé kerülésért a japán Hirano Szajakával csap majd össze 16:45 órától.

Lovas a második körben a lehető legnehezebb ellenfelet, a világranglista-vezető kínai Li Hsziao-hsziát kapta, aki ellen nem is volt esélye, 21 perc alatt, négy sima szettben kikapott.

Póta - a vb honlapja szerint - a kínai származású, török színekben versenyző Hu Melek ellen küzdött a 64 között, s bár a második és ötödik szettet megnyerte, a meccs többi részében nem tudta nagy csatára kényszeríteni riválisát, így végül hat játszmában vereséget szenvedett.

ASZTALITENISZ-VB
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ (A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Tóth Krisztina–Matilda Ekholm (svéd) 4:2 (9, –9, 6, –5, 8, 8)
Li Hsziao-hszia (kínai)–Lovas Petra 4:0 (8, 5, 6, 7)
Hu Melek (török)–Póta Georgina 4:2 (8, –10, 5, 2, –5, 3)
KÉSŐBB, 3. FORDULÓ
Tóth–Hirano Szajaka (japán) 16:45 ó

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
18 órája

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33