Fogathajtó ob: a Lázár-fivérek diadalát hozta a fábiánsebestyéni verseny

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.05.01. 20:06
Címkék
A ketteseknél a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos, a négyeseknél öccse, a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán nyerte a fogathajtók országos bajnokságának első, fábiánsebestyéni fordulóját, amelyen hat nemzet 59 fogata indult.

A kettesek között a hazai szövetség elnökeként is dolgozó Lázár Vilmos csak negyedik lett díjhajtásban, de aztán megnyerte a szombati maratonhajtást, így élre került, s előnyét a vasárnap elrontott akadályhajtás ellenére is megőrizte.

Testvére, Zoltán a négyeseknél olyan fölényesen diadalmaskodott, hogy mindhárom számban a legjobbnak bizonyult. Ifjabb Dobrovitz József, a lipcsei Világkupa-döntőn második magyar hajtó fia először indult a felnőttek között az elitkategóriában, s egy negyedik hellyel mutatkozott be.

"A három lovamból, amelyet a versenyen hajtottam,kettő új volt a fogatban, ám egyikük érthetetlen módon betlizett díjhajtásban, ezért ott rossz pontot kaptam. A maratonhajtás során a két új lovat hajtottam: egyetlen akadályban akadt problémám, a többiben jól ment a fogat, amely jó gyors volt, úgyhogy a verseny második felvonásával elégedett vagyok. Akadályhajtásban kellett egy kicsit taktikázni, mert az eső miatt nagyon csúszott a pálya. Nehéz volt jól menni, így vállalva azt, hogy túllépem az időkorlátot, arra törekedtem, hogy ne, vagy minél kevesebbethibázzak. Tanulságos volt a verseny, amelynek fényében nem biztos, hogy ezekkel a lovakkal indulok a világbajnokságon" - értékelt Lázár Vilmos.

"Két új lovat építettem be a fogatomba, amelyek remek teljesítménnyel mutatkoztak be, így valószínűleg megmaradok mellettük. A három számból hármat megnyertem, nem követtem el különösebb hibát, úgyhogy elégedett vagyok" - mondta Lázár Zoltán, hozzátéve, hogy ilyen eredménnyel bármely versenyen az élbolyban végezhetne.

A ketteseknek ez volt az első válogató versenye a franciaországi Contyban augusztusban sorra kerülő világbajnokságra.

FOGATHAJTÓ OB, ELSŐ FORDULÓ
Egyesfogatok
1. Linn Stökken Nielsen (norvég) 147,78 hibapont
2. Weronika Kwiatek (lengyel) 148,30
3. Tomas Jankowiak (lengyel) 156,86
4. Rondzik Gábor 162,28
Kettesfogatok
1. Lázár Vilmos 150,98
2. Pál Attila (román) 153,50
3. Nyúl Zoltán 153,64
Négyesfogatok
1. Lázár Zoltán 155,69
2. Jiri Nesvacil (cseh) 181,00
3. Kecskeméti László 192,02
4. ifj. Dobrovitz József 193,76

 

Legfrissebb hírek

Zambia a ráadás során mentett pontot az Afrikai Nemzetek Kupája második mérkőzésén

Minden más foci
2 perce

Karriercsúcsot döntene hazánk első számú teniszezője – videó

Tenisz
37 perce

NB I: az MTK-nál már fél éve téma volt az edzőváltás

Labdarúgó NB I
51 perce

Néhány nap karácsonyi pihenő jön az osztrák ligában

Jégkorong
1 órája

Úszás: nemzetközi évbúcsúztató Győrben, hazai sikerekkel

Utánpótlássport
1 órája

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
1 órája

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
1 órája

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik