Megvan a nyolcadik: Majthényiék világbajnokok!

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2011.07.09. 10:24
null
Majthényiék ismét a világ tetején (Fotó: Tumbász Hédi )
Címkék
A Majthényi Szabolcs, Domokos András duó a Garda-tavi repülőhollandi-vb-n pályafutása nyolcadik világbajnoki címét szerezte meg.

Az utolsó napon tetőfokára hágott a feszültség (de talán az sem lenne túlzás, hogy elszabadult a pokol), pedig a Garda-tavi repülőhollandi-világbajnokság már eddig sem hasonlított kellemes nyár esti sétához. Ám amint a kvalifikációs futamok eredménye alapján arany és ezüst csoportra osztották a mezőnyt, tovább bonyolódott a helyzet.

Az utolsó, mindent eldöntő futam előtt a Majthényi Szabolcs, Domokos András kettősnek ugyanannyi pontja volt, mint a holland Enno Kramer, Ard Geelkerken párosnak. Sőt, hogy fokozzák az izgalmakat, mindkét egységnek három futamgyőzelme, két második és egy harmadik helye volt… Szóval ahogyan egy igazán izgalmas meccshez illik, minden a végén dőlt el – méghozzá hatalmas taktikai harcban.

De menjünk sorjában! A nap rémálomszerűen kezdődött a magyarok számára.

„A rendezők lehetetlen rajtot csináltak, olyan volt az egész, mint a lottósorsolás – akinek szerencséje volt, jól járt, akinek nem… Nos, az nehéz helyzetbe került. Mint például mi. Nem adtak meg egy útjogot, összetörték a hajónk elejét, betört az orra, nem tudtuk, hogy ereszt-e vagy nem ereszt. Végül az ötvenedik helyről feljöttünk fel a tizennyolcadikra, és szerencsére a riválisok sem mentek túl jól” – mondta Majthényi. (Szerencse, hogy nyolc futam esetén már két kieső van, vagyis a két legrosszabb eredményt nem veszik figyelembe a végelszámolásnál.)

A második futam jól sikerült a magyaroknak (harmadikok lettek), de a fő riválissá előlépő hollandoknak is, mert ők meg nyertek.

Jöhetett a taktikai csata, amely egy laikus számára meglepő módon nem a futamgyőzelemért ment, hanem a végső diadalért. Úgy is fogalmazhatnánk: Majthényiéknak nem a csatát, a háborút kellett megnyerniük, s ennek érdekében az volt a cél, hogy a hollandok ne kerüljenek a legjobb négy közé.

„A rajtnál kicsit forgattuk, hátráltattuk a hollandokat, emiatt mind a ketten visszaestünk a negyvenedik helyre. Aztán ők is kaptak egy kis segítséget egy másik holland hajótól, amely takart bennünket, vagyis elvette a szelünket, de Kramerék már nem tudtak kellően felzárkózni, így miénk lett a végső győzelem. Hatalmas taktikai harc volt, de most nagyon boldogok, elégedettek és persze rendkívül fáradtak vagyunk” – mondta Majthényi az esti célba érkezés után.

Az ezüst sombrerót (amelyet az kap, aki a kieső futamokat is beszámítva a legjobb eredményt éri el) ezúttal a dán Bojsen-Möller testvérpár vihette haza, de Majthényiék nem bánták, hiszen a legrangosabb trófea, a világbajnoki cím az övék lett.

Megint. Immár nyolcadik alkalommal.

REPÜLŐHOLLANDI-VB, GARDA-TÓ
A végeredmény: 1. Majthényi Szabolcs, Domokos András (magyar) 14.0, 2. Jö. Bojsen-Möller, Ja. Bojsen-Möller (dán) 16.0, 3. Kramer, Geelkerken (holland) 18.0, …24. Kardos Antal, Polgár Csaba (magyar) 80.0, …50. Gáborjáni Gábor, Argay Béla (magyar) 143.0, …58. Süli András, Papp Dávid (magyar) 159.0
Legfrissebb hírek

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
18 perce

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
19 perce

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
35 perce

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
43 perce

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
43 perce

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
47 perce

Elődöntőbe jutott a KHG Kaposvár a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
54 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold 18. omniumban

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik