Öttusa Eb: Marosi Ádám és Tibolya Péter is döntős Angliában

MTI MTIMTI MTI
2011.07.28. 17:29
Címkék
Marosi Ádám és Tibolya Péter is bejutott a férfiak szombati versenyének döntőjébe az angliai öttusa Európa-bajnokságon.

A két magyar különböző utat bejárva biztosította helyét csütörtökön az első 18 között az A-csoportban.

A 2009-ben egyéni világbajnok Marosi jól kezdett a vívásban, a folytatás azonban már nem igazán úgy alakult, ahogy szerette volna, 14 győzelemmel és 16 vereséggel éppen csak 800 pont fölé került. Az úszásban viszont a várakozásnak megfelelően a közvetlen élcsoportban végzett, így a kombinált szám előtt a kilencedik helyen állt. A lövészetekkel megszakított futásban egyszer sem forgott veszélyben a továbbjutása, stabilan őrizte pozícióját a mezőny első harmadában, s végül ötödikként ért a célba.

Az egyéni induló Tibolya kissé álmosan mozgott a pástokon a nap elején, utána viszont nagyon jó sorozattal – 18 győzelemmel és 12 vereséggel – 900 pont fölötti eredménnyel fejezte be az első számot. Úszásban nem csúszott vissza jelentősen, mindössze egy helyet vesztett, és hetedikként várhatta az összetett szám rajtját. Abban azonban mindjárt az első megállásnál sok időt töltött a lőállásban, így figyelnie kellett a mögötte érkezőkre. Másodikra már jobban ment neki a lövészet, harmadikra viszont megint sokáig nem futhatott tovább, emiatt az utolsó ezer méteren oda kellett tennie magát. Végül a 14. helyen ért célba.

A B-csoport – amelyben Kasza Róbert és Demeter Bence is szerepel – a program csúszása miatt magyar idő szerint 19 óra körül fejezi be a selejtezős versenyét.

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Öttusa-vk-döntő: Szép Balázs remek futással tizedikként ért célba – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 16:53

Öttusa-vk-döntő: Guzi Blanka a 4., Erdős Rita a 7. helyen ért célba a fináléban – videó

Egyéb egyéni
2026.06.28. 13:35

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Öttusa: Tárkányi Zsombor lemaradt a fináléról a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 13:50

Öttusa-vk-döntő: „Legyőzöm a június tizenkettedikei Guzi Blankát” – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.27. 12:08

Öttusa-vk: Guzi Blanka és Erdős Rita küzd meg a legjobb helyekért a nőknél

Egyéb egyéni
2026.06.26. 17:01

Guzi Blanka és Erdős Rita is bejutott a fináléba az A-csoportból a budapesti vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.26. 13:27
Ezek is érdekelhetik