Asztalitenisz Eb: a bronzérmes nők kapitánya még nem tud örülni

MTI MTIMTI MTI
2011.10.11. 16:53
Címkék
A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina összeállítású magyar női válogatott 3:2-re kikapott a címvédő Hollandiától a gdanski asztalitenisz Európa-bajnokság csapatversenyének keddi elődöntőjében, és ezzel bronzérmes lett. Téglás Péter szövetségi kapitány egyelőre nem tudja: örüljön vagy szomorkodjon a harmadik hely miatt.

„Egyelőre nem tudom, hogy örüljek a bronzéremnek vagy szomorkodjak, hiszen nagyon közel voltunk a győzelemhez – értékelt a távirati irodának Téglás Péter. – Fájó, hogy egy nullra, majd kettő egyre is vezettünk, végül mégis vereség lett a vége. A hollandok nem gyakran kapnak ki, mi pedig most megverhettük volna őket. El kell telnie egy kis időnek, hogy értékelni tudjuk ezt a harmadik helyet, hiszen kikapni senki sem szeret. Holnap pihenő, aztán csütörtöktől kezdődik a nagyüzem egyesben és párosban.”Téglás Péter. – Fájó, hogy egy nullra, majd kettő egyre is vezettünk, végül mégis vereség lett a vége. A hollandok nem gyakran kapnak ki, mi pedig most megverhettük volna őket. El kell telnie egy kis időnek, hogy értékelni tudjuk ezt a harmadik helyet, hiszen kikapni senki sem szeret. Holnap pihenő, aztán csütörtöktől kezdődik a nagyüzem egyesben és párosban.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: MTK–ZTE a nyitó forduló zárásaként

Minden más foci
17 perce

Nem változott a paksiak stílusa: támadtak és győztek; Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

E-újság
17 perce

Akkreditáció nélkül – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
18 perce

Két paksi dupla rendel! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
18 perce

Littler nem kegyelmezett Gerwyn Price-nak a WMP döntőjében

Egyéb egyéni
43 perce

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
1 órája

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
1 órája

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
1 órája