Vékony jég – S. Tóth János publicisztikája

Újabb szégyenletes vereséget könyvelhetett el hétvégén a Premier League-ben a Manchester United. Ez alkalommal az acélosnak nemigen minősíthető Bournemouth leckéztette meg, ami annak fényében aligha meglepetés, hogy az aggasztóan rossz irányba sodródó együttes erejéből nyolc forduló alatt egyetlen győzelemre futotta. Most először fordult elő azonban, hogy noha fitt volt, Bruno Fernandes a kispadon kezdett, és a vészhelyzet ellenére sem került pályára.

Mindez revans volt Michael Carrick menedzser részéről azt követően, hogy a Bajnokok Ligája alapszakaszában Comóban elszenvedett vereség után a csapatkapitány éles szakmai bírálatot fogalmazott meg a TNT Sports mikrofonja előtt. Kritizálta a meccstaktikát, hiányolta a kockázatvállalást és felrótta, hogy a korai olasz gól (Nico Paz a 2. percben lőtte) „vereséghangulatba” taszította a gárdát, egyúttal változtatásokat sürgetett. Hat napon belül ez a második kirakatba hajított tégla volt: az Atlético Madrid elleni kudarcot követően Lisandro Martínez ugrott neki a klubvezetőségnek mondván, hiányoznak azok az új igazolások, amelyek versenyhelyzetet teremtenének a keretben. Az argentin világbajnok pénzbüntetéssel megúszta, Fernandest viszont a cserepadra száműzte Carrick, amivel nem kis kockázatot vállalt, hiszen a portugál nélkül lejátszott előző tíz Premier League-meccsből a Manchester United egyet nyert meg.

Persze Fernandes is csak árnyéka önmagának az előző idényben mutatott lenyűgöző teljesítményéhez képest, amikor a bajnokság legjobb játékosa lett, a Labdarúgó-szakírók Szövetsége (FWA) és a Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA) pedig az év legjobbjának választotta, nem mellesleg 21 gólpasszával ligarekordot döntött. Ezzel főszerepet vállalt a United – Bajnokok Ligája-indulást érő – harmadik helyezéséből, ami bravúros feltámadás az előző évad 15. helye után.

Gyaníthatóan Fernandes is a további előrelépés reményében vágott neki a 2026–2027-es idénynek, noha inkább csak délibábos álom lehetett, hogy sikerül gyarapítania manchesteri trófeagyűjteményét, amely 2020. januári érkezése óta mindössze egy Ligakupa- és egy FA-kupa-trófeából áll (a BL-ben még a negyeddöntőig sem jutott el soha).

Mindez roppant szerény gyűjtemény a Sir Alex Ferguson utáni korszak legprímább United-igazolásaként elkönyvelt futballista esetében. Az érte annak idején a lisszaboni Sportingnak kifizetett 67.7 millió font igazán jutányos vételár olyan klub esetében, amely csillagászati összegeket pazarolt el kudarcos átigazolások sorára. Csakhogy Fernandes nyilvánvalóan azzal a céllal írt alá a manchesteriekhez, hogy jeles angliai és európai sikerek részese lehessen, ám egyre gyakrabban szembesül azzal a megállapítással, hogy legjobb éveit a lejtmenetben lévő Unitedre pazarolta el. Közben sürgeti az idő, hiszen immár a 33. évében jár. Az Aston Villa korábbi angol válogatott csatára, Gabby Agbonlahor már tavaly, a talkSPORT műsorában a portugál orra alá dörgölte: bánni fogja majd, hogy pályafutása csúcskorszakát az Old Traffordban vesztegette el.

Éppen a 2025-ös év volt, amikor Fernandes érdemben fontolóra vehette a klubváltást, igaz, a szaúdi Al-Hilal ajánlata legfeljebb a bankszámla tekintetében lehetett csábító, szakmai kihívásként aligha. A manchesteri vezérkar akkori hozzáállása mellbe vágta, erről a Canal 11 portugál tv-csatornának ezt nyilatkozta: „A klub részéről azt éreztem, ha elmész, az nekünk nem olyan nagy baj. Ez kicsit fájt. Mostanában úgy érzem, vékony jégen járok.”

Vékony jég?

Az Old Traffordban – elvben – egyetlen futballistának sem lehetne biztosabb a pozíciója, mint a United generációs alapkövének. Ugyanakkor a frusztrációja egyre gyakrabban jelentkezik, ha nem mennek jól a dolgok. Valahányszor egy csapattársa rossz megoldást választ a pályán, magasba lendül mindkét karja, s ezzel a testbeszéddel – egyes vélemények szerint – mintha azt üzenné, „nem vagytok elég jók, hogy velem futballozzatok”. A társak bírálata nem idegen tőle, még a Sporting futballistájaként egy kiszivárgott WhatsApp-üzenetben nyers stílusban kritizálta egyesek gyönge teljesítményét. A Como-meccs utáni kirohanásával a nyilvánosság előtt is egyértelművé tette, tele a hócipője a klubban uralkodó káosszal. A közösségi médiában olyan bejegyzést is lájkolt, amely azt sugallja, már nemigen érdekli a United. 

A 2024-ben aláírt szerződése jövő nyárig köti a Manchesterhez, plusz egyéves opcióval. Darren Bent, az angol válogatott korábbi támadója úgy véli, ezt már nem hívja le a klub, sőt, januárban megválik a renitenstől, ami – szerinte – mindkét fél számára a legjobb megoldás lenne. Tény, a portugál körül fagyos a levegő, számos szakkommentátor – köztük az exliverpooli Jamie Carragher – „szégyenletesnek” nevezte comói megjegyzéseit. A United öltözőjét „toxikusnak” minősítő hátvédlegenda, Gary Neville a Sky Sports Newsnak azt mondta: „Ha egy csapatkapitány így nyilatkozik, valószínűleg csak egy-két százalékát árulja el annak, amit valójában gondol. Ez közvetlen támadás a menedzser ellen. Amikor arra kell emlékeztetni a játékosokat, milyen történelmű, milyen értékeket képviselő egyesület mezét viselik, az már a mélypont. Ha visszalapozunk huszonöt évet, ilyen futballisták a klub közelébe sem kerülhettek volna, nemhogy a pályára.” A korábbi menedzser, a jelenlegi osztrák szövetségi kapitány, Ralf Rangnick szerint a klub egésze „nyitott szívműtétre” szorul…

Bruno Fernandes megérdemelte volna, hogy helyet kapjon a United Premier League-korszakának legjobbjai között; ő az egyetlen mai játékos, akinek helye lehetne a 90-es vagy a 2000-es évek sikercsapatában is. Ám a dicsőség mulandó, a Bournemouth-meccs után annak ellenére kifütyülték, hogy nem lépett pályára. Meglehet, most a távozásával segítene a legtöbbet, a befolyó pénzzel pedig az Old Traffordban elkezdhetnék feltölteni az égetően hiányos kulcspozíciókat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!